Szeged

Nyomtalanul eltűnt egy régi szegedi emlékhely keresztje

Nyomtalanul eltűnt egy régi szegedi emlékhely keresztje

A kereszt eltűnt, az emlékezet megfakult. A Gyevi temető széléről tűnt el Szeged egyik elfeledett emlékhelye.

Böjthe Sándor
2 órája
Fotó: Imre Péter
Nyomtalanul eltűnt egy régi szegedi emlékhely keresztje

A József Attila sugárút közelében található egykori Gyevi temető szélén álló kis kőkereszt mára eltűnt – erre hívta fel a figyelmet egy szegedi olvasó a Délmagyar munkatársainak. A helyszínt bejárva csak egy kisebb kőrakást találtak a kereszt egykori helyének közelében, de magát a keresztet nem. A környékbeliek emlékei szerint korábban egy fából készült fejfa is állt a sírkert területén, amiről 2019-ben még fénykép is készült. Elképzelhető, hogy a maradványok ahhoz az emlékhelyhez tartoznak.

A szegedi Gyevi temető kőkeresztje tűnt el
Eltűnt a szegedi Gyevi temető kőkeresztje. Fotó: Délmagyar / Imre Péter

Eltűnő szegedi emlékek

A Gyevi temető történetével a lap korábban is rendszeresen foglalkozott: a sírkertet az 1700-as évektől használták, bezárásáról 1969 és 1972 között döntöttek, majd 2001-ben határoztak felszámolásáról. Az emberi maradványokat a Belvárosi temetőbe szállították. Az ingatlan 2004-ben az OTP Ingatlan Zrt.-hez került, majd 2007-ben a J. V. H. 2000 Kft. lett a tulajdonos, amely azóta megszűnt.

 

A terület hasznosítására az évek során több elképzelés is született: felmerült szupermarket, sportuszoda, lakópark, valamint egyházi és kereskedelmi funkció is. Végül egyik terv sem valósult meg, a garázssor viszont fennmaradt. A temető egyik része ma játszótér és pihenőpark, a másik felét azonban elhanyagolt állapot, gaz és csapások jellemzik.

A kis kőkereszt, amely egykor a járdáról is jól látható volt, többek emlékezetében él: korábban virágot, koszorút is láttak elhelyezve rajta. A környékbeliek szerint elképzelhető, hogy a helyszínt időnként használó cirkuszosok elmozdíthatták az emlékjeleket. A kereszt nyomtalanul eltűnt – a hozzá kapcsolódó emlékezet viszont még él.

A Délmagyar teljes cikke itt olvasható.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.