Régi villamos, új technológia. A szegedi Tatrák ajtórendszerét egy uniós projekt keretében fejlesztik tovább.
Uniós támogatással korszerűsítik a szegedi Tatra villamosokat. A város járműparkjának fontos elemeit érintő fejlesztés hosszú távon érinti a közösségi közlekedést.
Szeged több mint harminc Tatra típusú villamosa új életre kelhet a következő években, méghozzá az Európai Unió támogatásával. A közösségi közlekedést formáló Interreg CE4CE projekt keretében olyan új ajtóműködtető elektronikai rendszert fejlesztenek, amely kiváltja az elavult, mára szinte pótolhatatlan alkatrészeket.
A Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) közleménye szerint a projekt teljes költségvetése 2,73 millió euró, azaz több mint 1 milliárd forint, amelyből 283 ezer euró (mintegy 110 millió forint) jut közvetlenül a szegedi fejlesztésekre. A körforgásos gazdaság elveire épülő program célja, hogy ne új járművek beszerzésével, hanem az eszközök korszerűsítésével tegyék fenntarthatóbbá a városi közlekedést.
A szegedi villamospark fontos részét ma is a Tatra T6A2 és KT4D típusú járművek alkotják. Az előbbieket 1997–98-ban újonnan szerezte be a város, míg az utóbbiak az 1980-as években gyártott, majd Berlinből átvett, felújított szerelvények. Az ajtóműködtető elektronikájuk a kilencvenes évek technikáját képviseli – és ez ma már komoly kihívás. Az alkatrészek gyártása ugyanis évekkel ezelőtt leállt, így bármilyen meghibásodás könnyen megbéníthat egy egész vonalat.
Az SZKT a szegedi SolvElectric Technologies Kft.-t bízta meg egy új, helyettesítő vezérlőegység és a hozzá tartozó szoftver kifejlesztésével. A prototípus már működésben van az egyik villamoson, és a járművezetők visszajelzései alapján zajlik a szoftver finomhangolása. Amint ez lezárul, indulhat a sorozatgyártás.
A fejlesztés nemcsak a villamosokat érinti: a projekt részeként négy szegedi trolibusz-váltó is megújul, javítva a teljes hálózat működési stabilitását. A CE4CE projektben hat ország tizenkét partnere – köztük közlekedési vállalatok, egyetemek és technológiai cégek – dolgozik együtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.