Az SZTE új oktatási központjával egy újabb romos épület újult meg Szegeden

Ahogy azt lapunk is megírta, a kormányzati forrásból megvalósult 571 millió forintos beruházás eredményeként új oktatási és kutatási központtal gazdagodott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).

Nem az SZTE épülete az első, ami kormányzati pénzből lett szebb Szegednek
A korábban romos épület helyén modern szemináriumi termek, kutatószobák és közösségi terek várják a jövő orvosait és gyógyszerészeit.
Nem ez az első alaklom, hogy Szegeden kormányzati segítséggel újul meg egy épület, a közelmúltól emlékezhetünk az MCC szegedi központjának felújítására, a Tóth Péter-ház teljes felújítására is.
Az SZTE új oktatási helyszíne így a városképet is javítja, a korábbi elhagyatott épület helyett egy, az utca képbe jól illő ház áll a Szentháromság útján.
Büszkeséggel tölt el, hogy az egyetemünkön ilyen fejlesztések valósulnak meg. Ezek a beruházások nemcsak az oktatást és a kutatást erősítik, hanem Szeged városának és a régiónak a tudományos és egészségügyi szerepét is megerősítik. Meggyőződésem, hogy a most átadott központ hosszú távon is szolgálja a magyar és a nemzetközi hallgatókat, akik itt világszínvonalú környezetben készülhetnek fel hivatásukra. Ez a beruházás egyszerre szimbolizálja a város fejlődését és az ország elkötelezettségét a tudás, az egészségügy és a kutatás mellett
- Mihálffy Béla, Szeged és a Homokhátság országgyűlési képviselőjelöltje hangsúlyozta.
