Ez a hír is érdekelheti
Egyre több gyermek szenved rolleres balesetet Szegeden

A mai napig vannak megoldatlan kérdések. Most jöhet a rolleres szigorítás.
Ahogy Szegeden, úgy az egész országban jelentős probléma a rolleres közlekedés kordában tartása. Nemény András, Szombathely polgármestere Szita Károlyhoz, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökéhez fordult segítségért, annak érdekében, hogy a KRESZ-ben szigorítást hozzanak a rolleresekre nézve. Ezt úgy érnék el, hogy bizonyos utcákban tilótáblákkal vessenek véget az eszetlen száguldozásnak és szabályszegéseknek. A felvetés eljutott Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkárhoz, és ha minden igaz pozitív elbírálást kapott az ötlet.
Nemény András kedden azt írta, hogy a vasi megyeszékhelyen, de főleg a csak gyalogos közlekedésre kijelölt Fő téren egyre nagyobb problémát okoznak a száguldozó elektromos rollerezők.
“A jelenleg hatályos KRESZ nem nevesíti az elektromos rollert, mint közlekedési eszközt, nem létezik elektromos rollerrel behajtani tilos tábla sem, így ezen jogi szabályozás hiánya miatt városunk nem tudja kitiltani a rollereseket a gyalogos-övezetekből és a rendőrség, valamint társszervei sem tudnak fellépni a gyalogos övezetben közlekedő elektromos rollert használókkal szemben” – hívta fel a figyelmet a polgármester.
Ezért levélben fordult kaposvári kollégájához, Szita Károlyhoz, aki egyben a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Az e-rollerekkel kapcsolatos szabályok megalkotásánál Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár segítségét kérték, hogy az „elektromos rollerrel behajtani tilos” tábla kerüljön be a KRESZ-be.
A kérés úgy tűnik sikeres volt, Nemény András azt írta, hogy
Elnök úr a minap arról tájékoztatott, hogy a minisztérium pozitívan viszonyult a felvetésemre és ígéretet kaptam arra, hogy az új KRESZ-szabályok társadalmasításába az »elektromos rollerrel behajtani tilos« tábla is felvételre kerül.
A járda közepén hagyott, szanaszét leparkolt rollerek látványa már-már megszokott Szegeden. Napi szintű probléma, hogy több tucat jármű torlaszolja el az utat a kerékpárosok és a gyalogosforgalom előtt.
Maga a közlekedés is hagy kívánni valót maga után, finoman fogalmazva (természetesen ez igaz a forgalom többi résztvevőjére: a kerékpárosokra, az autósokra és a gyalogosokra is). Elég néhány napot visszamenni az időben, hogy olyan súlyos balesetről hozzunk példát, aminek az egyik résztvevője rolleres volt. Az elektromos rollerek felelőtlen használata napról napra előkerül, korábban a szegedi gyermeksebészet is felhívta erre a figyelmet:
Emlékezetes eset, amikor a Csongrádi sugárúton több mint 80 km/órával száguldott egy rolleres:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.