Készítsék a bográcsokat, mert főzőversenyre várják a szegedieket. A jótékonysági rendezvény célja, hogy segítsék a rászoruló gyermekeket.
Ismét jótékonysági főzőversenyt rendeznek Szegeden a Felső Tisza-parton, melynek célja a hátrányos helyzetű gyermekek támogatása. A hagyományos rendezvény idén is a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megsegítésére gyűjt. A program szeptember 20-án zajlik, és a szervezők arra kérik a családokat és baráti társaságokat, hogy közös főzéssel segítsék a rászorulókat.
A főzőversenyt ötödik alkalommal rendezik meg, a résztvevő csapatok feladata, hogy minimum 10 liter székelykáposztát készítsenek el, melyet a rendezvényre kilátogatók megvásárolhatnak.
A bevétel teljes egészében a jótékonyság céljára, az alapítvány támogatására fordítódik.
A szervezők kiemelték, hogy a belépés a programokra ingyenes, ezzel is buzdítva a minél nagyobb részvételre. A jótékonysági vacsorajegy ára 3500 Ft, mely a Horthy Csónakház pultjánál lesz kapható.
A főzés már a délelőtti órákban megkezdődik, délután 14 órától pedig kísérő programok is várják az érdeklődőket. A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége halászati bemutatót tart, melyet Belovai János mester halász vezet. Emellett a Vitézi Rend Katasztrófavédelmi Századának bemutatójára is sor kerül. A nap fénypontja a 16 órakor kezdődő szentmise, amelyet Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrál, Temesi Mária operaénekesnő közreműködésével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.