Milliók látták, de kevesen tudják: a fővárosi tűzijátékot szegediek álmodták meg. Réti Barnabás és csapata ismét maradandót alkotott tűzzel és fénnyel.
A szegedi születésű Réti Barnabás neve a legtöbbeknek színészként cseng ismerősen – a Barátok közt sorozatból ismert alkotó azonban évek óta az ország legnagyobb tűzijátékainak kreatív motorja is. Budapesten, az államalapítás ünnepének fényjátéka hagyományosan nemcsak a Duna partját, de a teljes ország figyelmét is magára vonja – idén már ötödik alkalommal Réti és csapata álmodta meg, hogyan meséljenek el egy történelmi sztorit lángon, fényen, drónokon és zenén keresztül - számolt be a Délmagyar.
Az idei show minden korábbit felülmúlt: Európa legnagyobb tűzijátékán 45 ezer különálló pirotechnikai effekt robbant az égen, kilenc dunai uszályról és 65 kisebb pontonról lőtték fel a rakétákat.
A Szabadság, az Erzsébet és a Margit híd is tűzijáték-helyszínné vált, összesen 500 külön indítási pontról. A munkán több száz szakember dolgozott: pirotechnikusok, darukezelők, hajózási és fénytechnikai szakemberek – ez már valódi iparág, nem csak egy „tűzijáték”.
A fényjáték nemcsak a technikáról szól: idén a Szent István életútját feldolgozó koncepciót kellett látványba ültetni - mondta el Réti Barnabás a Délmagyarnak adott interjúban.
Harci, lírai és katartikus részek váltották egymást, a zene pedig végig vezette a dramaturgiát. Élő színpadi előadásban is gondolkodtak, ám végül a narráció, a drónshow és a fényfestés került a végleges forgatókönyvbe.
Ez utóbbi egyik ikonikus jelenete az lett volna, hogy drónokból kirajzolják az „életfát” – végül angyal lett belőle.
Réti szerint a pirotechnika mindig zsákbamacska: az effektek nagy részét előre le lehet próbálni, de a tűzijáték maga egyszeri és megismételhetetlen. Előfordul, hogy füst marad az égen, vagy nem az az effekt robban, amit várnak – de a néző ebből keveset lát. A show kreatívja szerint ő még soha nem volt teljesen elégedett az eredménnyel, ám a közönség minden évben elismeréssel fogadja a produkciót.
A számok idén is impozánsak: a Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint közel 800 ezren nézték élőben a Duna partjáról a tűzijátékot – 12 százalékkal többen, mint tavaly. A nemzetközi érdeklődés is nőtt: közel 140 ezer külföldi mobilkészüléket regisztráltak a helyszínen.
Rétiék munkája három nemzetközi díjat is nyert az elmúlt években – és úgy tűnik, a siker idén is folytatódik.
A tűz, a fény és a hang összehangolása nemcsak technikai kihívás, hanem valódi művészi munka. Réti Barnabás célja az, hogy a tűzijáték ugyanolyan érzelmi katarzist váltson ki a nézőkből, mint egy színházi előadás.
A Délmagyar Réti Barnabással készült teljes interjúja itt olvasható.
Az idei budapesti tűzijátékot alább tekinheti meg:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.