Először találgattak a szegediek. Most kiderült, hogy mi nyílik a Potyka étterem helyén.
Hosszú évek csendje után végre véget ért a találgatások sora: kiderült, mi fogadja majd a szegedieket az egykori, legendás Potyka étterem épületében. Az ikonikus vendéglátóhely, amely a ’90-es és a 2000-es években a város egyik legkedveltebb étterme volt, feltehetően a tavasz folyamán új életre kel, és egy különleges, kínai étteremnek ad otthont – tudta meg a Délmagyar.
A Potyka sokáig elhagyatottan állt, a "Kiadó" felirat hirdette szomorú sorsát. Az épület a Gyura család tulajdonában van már 40 éve, és ők bizakodóak voltak abban, hogy a hely ismét étteremként fog működni. Optimista várakozásuk beigazolódni látszik, hiszen az elmúlt időszakban a molinó eltűnt, és a környékbeliek már felfigyeltek a késő estig is zajló munkálatokra.
A petőfitelepiek fülébe jutó pletykákat egy helyszínen dolgozó kínai nő erősítette meg, aki elmondta, valóban kínai étterem nyílik a patinás falak között.
A jó hír az, hogy az étlapon nemcsak a távol-keleti ízek kedvelői találnak majd fogukra valót, hanem a magyar konyha kedvelőinek is kedveznek majd a kínálattal. A bérlő vállalkozó már hozzá is látott a felújításoknak, melyek részeként a teljes konyha berendezése is megújul.
A Potyka étteremnek gazdag múltja van: régen rendszeresen megrendezték a népszerű torkos csütörtököt, és a sportéletben is fontos szerepet töltött be, hiszen a Reggeli Délvilág "Év Sportolója" díjátadóját is itt tartották. A környékbeliek, bár nem feltétlenül rajonganak mindannyian a kínai ételekért, kíváncsian várják a nyitást, és ígérik, megkóstolják az új kínálatot. A legendás hely tehát ismét a gasztronómia jegyében éled újjá, és izgalmas, új fejezetet nyit a szegedi vendéglátás történetében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.