Visszatérhet az étterem
Szegeden több ikonikus vendéglátóhely volt, és szerencsére még van is. Az egyik ilyen a Potyka étterem, amely a ’90-es és a 2000-es években az egyik legkedveltebb volt a városban. Pár éve már csak kiszállításos menüt készített ott egy vállalkozás, most pedig az „Ez az étterem kiadó!” felirat olvasható a kerítésén. A tulajdonos Gyura családtól megtudtuk: látnak esélyt arra, hogy újra vendéglőként üzemeljen - írta meg a Délmagyarország.
Korábban a Potyka egy köpködős kocsma volt, az apósom, az ismert szegedi vendéglátós, Gyura Dezső újíttatta fel és alakíttatta át színvonalas étteremmé a ’90-es évek elején – mondta el érdeklődésünkre Mácsai Botond.
Az épület 40 éve van a család tulajdonában. Legutóbb mintegy évtizedig olyan vállalkozás üzemeltette, amely menükészítéssel és kiszállítással foglalkozott. Az éttermi rész nem volt nyitva, de végül feladták a vállalkozást. Azóta több érdeklődő is jelentkezett, de a szigorú feltételeknek – például készfizető kezes – nem feleltek meg. A napokban nyilvánosan, ingatlanirodán keresztül is meghirdették értékesítésre.
Az étterem helyiségei a mai kor követelményeinek is megfelelnek, például korszerű légtechnikával. – Bízunk abban, hogy találunk bérlőt, üzemeltetőt, aki a régi időket idéző, klasszikus vendéglőként viszi majd tovább. Hiszünk abban, hogy ez sikerülhet, és a Potyka újra megnyithatja kapuit – közölte Gyura Barbara.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.