Ez a hír is érdekelheti
Kampányfogásként felújították az utat, kinőtt belőle a gaz a választásokra

Hát nem éppen ilyen a jó munka. Nem az első példa a szegedi önkormányzat hanyagságára.
Ahogy azt lapunk is megírta, februárban nekiláttak a szegedi Dózsa György utca nagyszabású vízvezeték-rekonstrukciós munkálatainak. A felújítás célja az elöregedett, meggyengült azbesztcement vezetékek cseréje volt, amit 260 méter hosszan. el is végeztek. A rekonstrukcióval nem is volt gond, ugyan át kellett ütemezni a munkafolyamatot, de rendben lezajlott. A fekete leves csak ezután jött, a szegedi önkormányzat nem éppen végzett precíz utómunkát.
A Szegedi Vízmű június elején végzett a a rekonstrukcióval, akkor azonnal neki is láttak a betonozásnak, hogy ismét teljesen, korlátozás nélkül visszakapja a Dózsa György utcát a forgalom. Hát járható is lett, de ezt feltehetően senki sem éppen így képzelte el.
Már néhány nap után kialakulóban volt egy lyuk a Dózsa és Arany János utca kereszteződésében. A helyzet a mai napra már addig fajult, hogy áthajtani sem lehet az úthibán, a személyautók alját le is szakítaná.
Miután a városvezetés felől jött a felismerés csaknem egy hónap után, körbevették kordonnal a kátyút, egyelőre így áll, és akadályozza forgalmat. Immár két jármű nem fér el egymás mellett, hiszen kerülni kell. Ez nagyban lassítja a troliközlekedést is nagyobb forgalom esetén.
Reméljük minél hamarabb javítják a korábbi trehány munkát, és teljes értékben használható lesz az útszakasz.
Korántsem ez az első eset, hogy panasz érheti a szegedi városvezetés munkáját. Emlékezhetünk, amikor kampányfogásként felújították az utat a Gedói iskolánál, és majd pár hét alatt már a fű nőtt ki a frissen burkolt útból:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.