A szegedi Belvárosi Mozi történelme IV. rész
A szocializmus évtizedei: filmszínház a közösség szolgálatában (1950–1980-as évek)
A cikksorozat első részében a Belvárosi Mozi alapításának körülményeit, míg második részben a korai évek történéseire térünk ki. A harmadik részben a háború- és az államosítás mozira gyakorolt hatásait tekintettük át, most pedig a szocializmus évtizedeinek történéseit mutatjuk be.
Az államosítás után a Belvárosi Mozi – akkori nevén Szabadság Mozi – a Csongrád megyei moziüzemi vállalat részeként üzemelt, és továbbra is a város legnagyobb befogadóképességű filmszínháza maradt. A televízió elterjedése előtt a mozi a tömegszórakoztatás egyik fő intézménye volt: a szegedi nézők ezrei jártak rendszeresen filmvetítésekre.
Az 1960–70-es években a Szabadság, a Fáklya és a Vörös Csillag mozik számítottak a város legnépszerűbb vetítőhelyeinek, és sok filmrajongó kedvence éppen a patinás Belvárosi (Szabadság) volt.
A hetvenes években egy-egy nyugati (angol, olasz, francia vagy amerikai) film bemutatója valóságos szenzációnak számított Szegeden. A premierek előtt hatalmas sorok kígyóztak a mozipénztárnál, gyakran már előző nap elővételben megvásárolták a jegyeket.
A korszakban a moziélmény még mindig társas eseménynek számított: a vetítések előtt és után a nézők a mozi előcsarnokában találkoztak, beszélgettek a látottakról, így a filmszínház közösségi térként is funkcionált.
A Belvárosi Mozi infrastrukturális adottságai lehetővé tették, hogy a filmek mellett más előadásokat is befogadjon. 1978 és 1986 között, amíg a Szegedi Nemzeti Színház épületét felújították, a színház társulata a Belvárosi mozi nagytermében tartotta meg előadásait, a vetítésekkel váltakozva.
Ez idő alatt a mozi igazi multifunkcionális kulturális központként szolgált. A nyolcvanas évek végére az épület már megérett egy átfogó korszerűsítésre, de a mozi továbbra is működött és várta közönségét – immár a rendszerváltás küszöbén, egy új korszak kapujában.
