
Botka László kizárólag a saját és alpolgármesterei fizetésemelését tolerálja, ezért a képviselők növekményét elvonná a szolidaritásra hivatkozva
A pénteki közgyűlésen vitathatatlan jelét láthattuk, hogy Botka László csak szavakban szolidáris. Országszerte, így Szegeden is a polgármesteri és alpolgármesteri díjazás egy tavalyi törvénymódosításnak köszönhetően növekszik, így közvetve a képviselők díjazása is emelkedne. Igen ám, de Botka László kizárólag a saját és alpolgármesterei fizetésemelését tolerálja, ezért a képviselők növekményét elvonná a szolidaritásra hivatkozva. Ez a kettős mérce hatalmas felháborodást és törést okozott az eddig egységes városvezetésben.
A polgármesterek és alpolgármesterek fizetése országszerte emelkedik egy tavalyi törvénymódosítás következtében, ami így Szegeden is érinti a városvezetést. Ezzel együtt a képviselők javadalmazása is nőne, mivel az össze van kapcsolva a polgármesteri díjazással.
A szegedi polgármester azonban azt tervezi, hogy a képviselőket megillető fizetésemelést befagyasztja, és az összeget a városi szociális alapba irányítaná, a "szolidaritásra" és a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva, csakhogy, ugyanezt nem teszi meg a saját, és alpolgármesterei javadalmazásával.
Ez a kettős mérce nemcsak a képviselők körében vált ki jogos felháborodást, de a lakosság számára is megkérdőjelezi a "szolidaritás" valódi szándékát.
Farkas Levente, szegedi önkormányzati képviselő bejelentette, hogy felajánlja júliusi képviselői fizetésemelését a Szeged Vértó Székely–Magyar Nemzeti Emlékhely átfogó felújítására. Ezzel a gesztussal, csak úgy mint Ruzsa Roland képviselőtársa, támogatja azt az elképzelést, hogy a képviselői fizetésemelések jótékony vagy közcélra fordítódjanak.
Azonban Farkas Levente egyúttal kritikát is megfogalmazott.
Álláspontja szerint nem helyes, hogy csak a képviselői fizetések befagyasztásáról vagy felajánlásáról essen szó, hiszen ez mindenkinek egyéni döntése kellene, hogy legyen.
Ezenfelül rávilágított egy szerinte következetlenségre:
miért csak a képviselőktől várják el a példamutatást, miközben a polgármester és az alpolgármesterek kimaradnak ebből a kezdeményezésből?
Ez a hozzáállás a képviselő szerint a "régi párttitkáros időkre" emlékeztet.
A fizetésemelési ügy lavinát indított el a szegedi Városházán. Az eddig viszonylagos egységben működő politikai összefogás, amely a polgármestert támogatta, most láthatóan szétesőben van. Botka László fizetésének emelkedése ellenére a képviselők tiszteletdíjáról szóló szavazáson komoly szakadás történt a polgármestert támogató baloldali frakciók között.
A szavazás során mindössze 10 igen voks érkezett, 18 képviselő tartózkodott, amivel Botka László terve elbukott.
Tóth-Benedek Csanád, az MKKP szegedi önkormányzati képviselője hangsúlyozta, hogy a sajtóhírek nem teljesen fedik a valóságot. Szerint az önkormányzati munka csapatmunka, ahol mindenki egyenlően dolgozik. Éppen ezért bántónak tartotta azt az előterjesztést, amely a polgármester és alpolgármesterek illetményét növeli, miközben a képviselőkétől megvonja a béremelést, felborítva ezzel a csapat egységét és az egyenlőség elvét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.