
Ruzsa Roland jelezte, hogy a rászorulók támogatásának elvi koncepciójával egyetért, de a megoldás módjával kapcsolatban etikai fenntartásai vannak
A mai szegedi közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt a képviselői tiszteletdíjak emelkedése. A kérdéskörben finoman fogalmazva is ellentmondás alakult ki a politikusok között. Ruzsa Roland a KDNP frakció megválasztott képviselője a közgyűlés után elsőként jelezte, hogy a képviselői fizetésemelését jótékony célra ajánlja fel.
A képviselőtársaim által benyújtott előterjesztés céljával, annak elvi koncepciójával – a rászorulók támogatásával – egyetértek!
– fogalmazott a képviselő. Hozzátette, ugyanakkor nem tartja etikusnak, hogy kizárólag a képviselők fizetését fagyasztanák be.
Meggyőződésem, hogy minden képviselőnek magának kell eldöntenie, hogy mit, mennyit és hova kíván jótékony célra felajánlani. Én úgy döntöttem: amíg egységes döntés nem születik, a tiszteletdíjam megemelt részét, tehát a fizetésemelés összegét, minden hónapban, teljes egészében a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára ajánlom fel
- számolt be.
A Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kiemelt figyelmet érdemlő munkát végez, és az ilyen típusú felajánlások létfontosságúak az alapítvány működéséhez és a beteg gyermekek gyógyulásának biztosításához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.