Ez a hír is érdekelheti
Elkeserítő a szegedi városvezetés stílusa és öntörvényűsége

A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd forintos) összköltségvetésű uniós program indult, a Szegedre jutó támogatásrész 333 ezer euró (133 millió forint).
Nagy Sándor alpolgármester a projekt nyitókonferenciáját megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, Szeged turizmusa az elmúlt években látványosan fejlődött, a város a szállásfoglaló portálokon a hosszú hétvégéken rendszeresen az öt legnépszerűbb hazai utazási célpont között szerepel.
A Duna Régiós Program során megvalósuló projektben tíz ország - Magyarország, Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldávia, Románia, Bulgária és Ukrajna - 14 önkormányzata, turisztikai ügynöksége, desztináció menedzsment szervezete vesz részt, és a kezdeményezéshez 12 társult tematikus partner is csatlakozott.
A projekt teljes költségvetése 2,5 millió euró, ebből a Szegedre jutó támogatásrész 333 ezer euró (133 millió forint). A projekt egyik célja olyan megoldások kidolgozása, amelyek segítik az idegenforgalom okozta környezeti hatások mérséklését, kiegyensúlyozását.
Fontos feladat a "túlturizmus" okozta problémák kezelése, de az alpolgármester szerint Szegeden ez nem jelent problémát. Azonban bizonyos rendezvények kapcsán felmerülnek lakossági panaszok, ezek kezelése a helyi közösségek bevonásával lehetséges - mondta.
Érdekes ezt a felvetést olvasni azután, hogy nem számított a lakosok és vállalkozók véleménye a "kocsmazár" rendelet bevezetése kapcsán:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.