Megkezdik az idei rendezvények sorozatát
Nyolcadik alkalommal rendezik meg Kiskundorozsmán a Börcsök Szilveszter Kolbásztöltő- és sütőversenyt. Az esemény február 15-én, szombaton reggel 7 órakor veszi kezdetét a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban.
"Már évek óta hagyomány, hogy az év ezen a részén Böllérnapot tartunk" - fogalmazott lapunknak Ruzsa Roland, Kiskundorozsma KDNP-s önkormányzati képviselője.
Én személy szerint tavaly szerveztem először Böllérnapot, aminek óriási sikere volt
- árulta el Ruzsa Roland.
Kolbásztöltő- és sütő versenyt rendeznek, ahol a legjobbakat díjazzák. Emellett reggel készül hagymás vér, valamint meglepetés finomságokkal készülnek a résztvevők általában. A győztes egy serleget kap, amit Börcsök Szilveszterről neveztek el, aki több évtizeden keresztül a helyi KHT egyik alkalmazottja volt.
Nem volt olyan rendezvény, ahol Ő ne főzött vagy sütött volna, ezért halálát követően az Ő tiszteletére, róla elneveztük ezt a kolbászöltő versenyt
- mondta a képviselő.
Igazi ínyencségek készülnek majd, a tavalyi különdíjas egy édessavanyú kolbász volt, ami mintha egy igazi kínai étel lett volna, kolbászba burkolva.
Ez a nap arról is fog szólni, hogy ez az összetartó dorozsmai közösség ezzel a rendezvénnyel szokta megkezdeni az év eseményeinek sorozatát
- mondta Ruzsa Roland.
A tavalyi rendezvényről itt olvashat:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.