Napirenden a szegedi vasúti pályaudvar újjáépítése

Egy százmilliárdokból álló projekt részeként valósul meg

Az Építési és Közlekedési Minisztérium irányítása alatt tíz, nagy forgalmat bonyolító vasúti pályaudvart építenek újjá - jelentette be Lázár János miniszter hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóüzenetében. Arról lapunk is beszámolt, hogy mindez Szegeden is megvalósul.
Lázár János kiemelte, a program részeként magántőke bevonásával újjáépítik a debreceni vasúti pályaudvart. A program lényege, hogy a vasúti üzemet szétválasztják a kereskedelmi funkciótól, a kereskedelmi funkciókat a magántőke számára hozzáférhetővé teszik - tette hozzá a miniszter. Közlése szerint a debreceni pályaudvart úgy kell elképzelni, mintha egy bevásárlóközpont lenne, egy része vasúti érkezési pont, a többi üzletek, kereskedelmi szolgáltató egységek részét képezi majd. A miniszter elmondta, erre várnak magántőkét Debrecenből és az országból, tendert írnak ki, és pályáztatják a lehetőséget.
Ennek a programnak a része lesz Debrecen mellett Győr és Szeged is.