Szeged

Emelkedik a Tisza vízszintje is +Galéria

Emelkedik a Tisza vízszintje is +Galéria

Az ATIVIZIG vezetője is megszólalt

Kovács György
2024. szeptember 16., hétfő
Emelkedik a Tisza vízszintje is +Galéria

Az egész nyár és még szeptember eleje is a tartós aszályról és szárazságról szólt. A helyzet gyorsan megváltozott, most az árvízkészültség került a fókuszba.

Fotó: Kovács György/Szeged Ma

 

A vízszint alakulását folyamatosan figyelik az egész ország területén a vízügyi szakemberek. A Duna vízállása már jelenleg is magas, a Bécsi-medencében pedig továbbra is esik az eső. Előrejelzések szerint a budapesti vízállás a 2013-as rekordszintje is megdőlhet az elkövetkező napokban, ahogy több más Duna-parti település is sosem látott árvízzel kell szembenézzen. A Belügyminisztérium közlése szerint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság már a kettővel ezelőtti héten elkezdte a védekezés részét képző munkákat.

Meg fogják akadályozni, hogy a víz áttörje a Duna és a Lajta a gátjait

- jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter.

 

Mi a helyzet a Tiszával?

A hosszú aszály a Tisza vizét is jelentősen apasztotta, Szegednél óriási homokpadok, szigetek bukkantak fel a víz alól. Csupán a duzzasztónak köszönhető, hogy 80 cm alá nem süllyedt a vízállás, amely rekordalacsony szintet jelentett. Mint arról beszámoltunk, augusztusban már a Tisza egyes szakaszain átjárható volt a folyó.

A Tisza vízállása ma délután elérte Szegednél a 100 centimétert és várhatóan tovább emelkedik, azonban az előrejelzések szerint alacsony marad a víz szintje.

Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy az esős időjárás ellenére sem kell tartani Csongrád-Csanád vármegye területén az árvízveszélytől. 

Az Alsó-Tisza vízrendszerében nem indultak meg jelentősebb árhullámok, így készültség elrendelésére sincs szükség. 

A szakember hozzátette, a jelen helyzet megegyezik az időszaknak megfelelő kisvizi állapotnak, így az előrejelzések szerint továbbra sem kell tartanunk a folyó áradásától.

 

Előrejelzés a Tisza szegedi állásáról:

 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.