Az 55. vándorgyűlés a Szegedi Törvényszék Jogi Szakkönyvtárában is látogatást tett

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) 55. vándorgyűlését idén Szegeden rendezte meg „A változás részesei vagyunk: MI és MI”. Közel hatszáz könyvtáros érkezett az ország minden tájáról a Napfény városába, hogy részt vegyen a gazdag programokat kínáló rendezvényen 2024. július 18-20. között.

A találkozón bemutatkozási lehetőséget kaptak a szegedi könyvtárak. Ennek keretében az MKE Jogi Szekciójának felkérésére került sor a Szegedi Törvényszék Jogi Szakkönyvtárának meglátogatására is.
Az érdeklődő könyvtárosokat a vendéglátók a törvényszék dísztermében fogadták.
Dr. Vida-Sós Tünde, a Szegedi Törvényszék elnöke megnyitójában üdvözölte a vendégeket, és hangsúlyozta a könyvek által őrzött tudás jelentőségét, kiemelte a könyvtárosok szerepét a digitalizáció előretörésével megváltozó információszerzési formák közötti tájékozódásban, rendszerezésben.
Harmados Mária, a törvényszék könyvtárosa előadásában röviden jellemezte a Szegedi Törvényszék adottságait, majd bemutatta a könyvtár legfontosabb tevékenységeit. Beszélt a dokumentum-állomány felépítéséről, elhelyezkedéséről, a felhasználók részére nyújtott sokszínű tájékoztatás igényekhez igazodó rendszeréről. Az előadást a törvényszék épületének történetével zárta, majd egy kiállítás keretében a vendégek megtekintették a könyvtárban őrzött régi épülettervrajzokat, a legkorábban kiadott könyveket és egyéb érdekességeket. A látogatás az olvasóterem megtekintésével fejeződött be.
A jóhangulatú program az MKE vándorgyűlés egyik fontos célját valósította meg, miszerint az érdeklődő könyvtárosok bepillantást nyerhettek egy különleges szakterületen működő könyvtár tevékenységébe.