Szeged

A héten nyit a Müller üzlete Szegeden

A héten nyit a Müller üzlete Szegeden

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. július 8., hétfő
A héten nyit a Müller üzlete Szegeden

Ma tehát hétfőn nyitotta meg újra kapuit a teljesen megújult Rossmann az Árkád Szeged földszintjén. A Müller pedig csütörtöktől lesz látogatható. 

 

A Rossmann felújítása május végén kezdődött és már akkor tudni lehetett, hogy július 8-án hétfőn nyit meg újra. A rekonstrukció a konkurencia Müller miatt is jól volt időzítve, hiszen a szintén német rivális is a héten tárja ki kapuit.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, az Európa szerte több száz üzlettel rendelkező Müller Hódmezővásárhely után a megyeszékhelyen is megnyitja boltját. A Müllert sokan várják Szegedre, viszont erős a konkurencia az Árkádon belül is:  mint írtuk a Rossmann, de a DM is rendelkezik üzlettel a bevásárlóközpontban.

Nyitásra készen állnak, már csak az utolsó simításokat végzik. A német drogéria az Árkád Szeged első emeletén, a mozgólépcsőnél lesz megtalálható. A CCC és a Budmil között alakították ki, az egykori Libri és a Reno cipőbolt üzleteinek összevonásával.

A Müller a sikerét a széles választéknak, barátságos környezetnek, az udvarias kiszolgálásnak és a kedvező áraknak köszönheti a cég honlapja szerint.  

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.