Városrészek: Újszeged története IV. rész

Városrészek sorozatunk Újszegeddel foglalkozó első részében többek között kitértünk az egykori hajóhídra, valamint a százlábú hídra, illetve arra, miért nevezték sokáig Újszegedet Bánátnak és hogy csupán 1781-ben vette még a bécsi udvartól Szeged a szőregi uradalmat, amelyhez Újszeged is hozzátartozott. A jelentős összegért cserébe 25 évre vehette zálogbirtokba. A második részben pedig a szabadságharc idejéig mentünk el. A harmadik részben pedig az árívzig.

Az újszegedi ármentesített földeket, kereken 1900 holdat, elsősorban a Marostőt, 1883-ban adta a város bérbe huszonöt esztendőre. A Marostő ármentesítése még 1874/75-ben is úgy történt, hogy nyolc évi ingyenhasználatért a bérlők, főleg alsóvárosiak, bizonyos mennyiségű földet tartoztak a töltésbe beleépíteni. A pár holdas bérleményeken rövidesen belterjes munka, kertészkedés kezdődött.

Újszeged történetében, gazdasági fejlődésében döntő jelentőségű a Maros szabályozása és ármentesítése, nyomában pedig a kertészkedés kibontakozása, amelynek mozgató lelke a régi Szeged egyik legérdekesebb alakja, Pillich Kálmán ügyvéd. Egyéniségét Móra Ferenc (Szegedi tulipános láda), Czibula Antal (A nagy diktátor), Szigethy Vilmos (A régi Szegedből az újba) örökítette meg nagy szeretettel és különös szegedi humorral. Mellette Mayer Miklós városi főkertészt, az újszegedi rózsakultúra úttörőjét kell kell kiemelni, akinek javaslatára kötötték meg a homokot a város 200 ezer holdas határában, erdők ültetésével. Szintén személyének köszönhető, hogy egyesületbe tömörödtek a kertészek, a fejlődés érdekében.

Egy újszegedi városrész is őrizte Pillich Kálmán nevét

Újszeged és Szőreg határán, a kamaratöltés mentén hosszában húzódó telep - a mai Újszőreg - régi hivatalos neve Pillichtelep volt. Az ott élők még a XX. században is Pillikfalvaként említették. A terület kincstári föld volt, amelyet Pillich 1912 táján parcelláztatott a város és a környék szegénysége, főleg kertészek, napszámosok, kendergyári munkások között.

Pillich Kálmánnak egyébként már 1871-ben rózsakertészete nyílt Újszegeden. A bérföldön kezdte meg működését a rókusi Szögi József, Bereczki Máté barátja, akinek nemesített, szögiduránci néven emlegetett barackfajtája országos hírűvé vált. Ott volt még az úttörők között az alsóvárosi Rácz Ferenc, akinek a nyolcvanas években gyümölcsfaiskolája virágzott.

Újszeged gazdasági életében a kertészkedés mellett hosszú évtizedeken át çsak a superplaccok helyén létesült fűrésztelepnek, a későbbi ládagyárnak, továbbá az újszegedi kendergyárnak volt jelentősége. A gyárat 1886-ban egy Hipp nevű gazdag bácskai német alapította Narbuth balti mérnök társaságában.

Az újszegedi, meg a szegedi Bakay gyár klasszikus példája annak, hogyan válik a paprikához és szalámihoz hasonlóan világjelentőségűvé egy kézműves műhelyből bontakozó szegedi iparág. E gyárak már a XX. század elején kinőnek a helyi, sőt hazai anyagbeszerzés korlátaiból is: nemcsak európai, hanem tengerentúli nyersanyagból is dolgoznak. Így az olaszkendör Bakay Nándor feltárása nyomán még a XIX. századból ismeretes, és kiváló minőségéért közkedvelt. Importáltak még oroszkendört is. Az aloe, munkások, kötélverők ajkán aluj levélrostját nemcsak a gyárak, hanem szegedi kismesterek is szívesen dolgozták föl hintakötéllé, ruhaszárító kötéllé. Jelentős volt a manilla, vagyis a manilakender behozatala is: futószőnyeg, szárító kötél, hajókötél készült belőle. A szizál, népiesen sziszáj agavefajták leveleiből készült rost. Elterjedt a kötélverők körében is. Fölbukkant a dél-amerikai mauriciusz is. A benaresz nevezetű indiai kenderfajta nem tudott népszerűvé válni. A két világháború között ennek feldolgozásával csak a kendergyárak foglalkoztak. Szintén ebben az időben került megmunkálásra a gyárakban a rami, amely Csehszlovákiából szállított kenderfajta volt.

Az újszegedi neogótikus templomot 1910-ben, Wibart Ferenc alkotta meg.

Az egyetem 1921-es városunkba telepedésével nagyarányú építkezés vált szükségessé. Fölmerült a terv, hogy a klinikákat, valamint az egyetemi városrészt debreceni példára Újszegeden, építik fel, a ligettől északra, a körút és a töltés közötti területre. A közművesítés hatalmas költségeire, továbbá katonai szempontokra való hivatkozással a gondolatot elejtették. Az egyetemi intézményekből egyedül a füvészkert került Újszegedre.

Oktatási, illetve egészségügyi célokat szolgált a XX. század eleje óta a tanítóképző, ami a mai Szegedi SZC Csonka János Technikum épülete. Lelencház néven emlegetett gyermekmenhely üzemelt a mai gyermekkórház helyén. Újszegeden létesült a szerb-bánáti vagyonközösség egykori középiskolai internátusa, aminek a helyén nyílt a védőnőképző. A korszerű kenderkultúra szolgálatára épített szakközépiskola, népiesen kendörakadémia Magyar Királyi Alföldi Mezőgazdasági Intézet néven 1924-ben kezdte meg működését, amely a mai Gabonakutató elődje. Továbbá szintén ebben az időben volt már vakok intézete, és Árpád Otthon néven fiatalkorúak javítóintézete.

Az úgynevezett újszegedi háromszöget három évre nem csak Szegedtől, de az országtól is elcsatolták a szerb megszállók 1918 és 1921 között. Végül betartva a békeegyezményt, kivonultak a területről.

– írta a vasárnap hajnali eseményről a Szeged című napilap.

Ezt követően Janky Kocsárd tábornok beszédet mondott az Újszegedre bevonuló honvédeknek, amely után bevonultak Újszegedre:

A II. világháború is megtépázta Szeged és Újszeged kapcsolatát

1944. június 2-án bombázták először Szegedet az amerikaiak, találataik pedig számos civil létesítményt és épületet is eltaláltak. Összesen 1022 bombát dobtak le a városra, amely 146 ember életét követelte, továbbá 122-en sérültek meg. Az anyagi károk elérték Szeged akkori, éves bevételének tízszeresét.

Célpontjaik között volt a közúti híd, azaz a mai Belvárosi híd, valamint a vasúti híd is.

A vasúti hidat, egy sebtében fából ácsolt szerkezettel pótolták a romos pillérek mellett, amelyen már 1944. november 12-én elindulhatott a forgalom. A fahíd azonban csak 2 évig szolgált. 1946-ban a jeges árvíz annyira tönkretette a szerkezetet, hogy a vasúti forgalmat be kellett szüntetni. Az utolsó vonat 1946. december 6-án kelt át Szegednél a Tiszán. 1947. január 1-jétől a közúti forgalmat is megszüntették.

A Belvárosi híd roncsának az eltakarítása 1946 tavaszán kezdődött, a híd újjáépítése 1947 tavaszán. Az acélszerkezet gyártását a győri Magyar Waggon- és Gépgyár Rt., a Ganz-gyár, és több kisebb műhely végezte. A hidat a MÁVAG szerelte össze. A forgalomnak 1948-ban adták át, akkor még az 5-ös villamosvonallal, amely 1969-ig üzemelt.