Szeged

Városrészek: Felsőváros története VII. rész

Városrészek: Felsőváros története VII. rész

Kovács György
2024. március 15., péntek
Városrészek: Felsőváros története VII. rész

Felsővároson a XIX. században a gazdasági élet főleg a Kis-Tisza utcán lüktetett, amely akkor még egészen a Tiszáig, a Maros utcát is magában foglalta. Ezen a részen laktak a leggazdagabb halászok, hajóépítők és nem utolsó sorban itt volt a festőgyár is. Kicsivel beljebb több híres görög rezidencia volt található, amelyek ablakait cifrázott rácsozatvédő vasak takarták. 

Dugonics szülőháza (1876), falán az emléktáblával, forrás: Piarista Múzeum, Fényképgyűjtemény

 

Itt volt a szappanexport. A felsoroltakon kívül éltek itt molnár családok, asztalosok, csizmadiák, magyarszabók és hajóácsok is. Kovács János néprajzkutató leírása szerint

itt készültek a legszebb irhás subák, valamint a legvirágosabb papucsokat is itt varrták.

Elnézem a sok szép cifra házsorokat, melyek most a Kistisza medre fölött ott pompáznak

— emlékezett vissza Kovács János.


Az árvíz mosta el a következő régi utcaneveket: Bírák utcája, Gazdagék utcája, Csiga, Darab, Fuhar, Rozmaring, Sóház, Sóhordó utca, Barka, Csuka, Háromsarok köz. Szerencsésebben jártak az alábbi utcanevek, amelyek a tiszai életre utalnak és fennmaradtak az újjáépítés után is: Tímár, Festő, Zsótér, Kálmán, Bárka, Csuka, Sajka, Molnár, Malom, Liszt, Szillér, Tabán, Kémes utcanevek. Valamint a Szent Miklós utca, Szent György tér, Hóbiárt Basa utca, a Rom (-cigányember), Sándor, Gál utcanevek, amik szintén Felsőváros történelmét őrzik.

A Felsővároson belüli városrészek elnevezéseit azonban teljesen elmosta az árvíz, mint az Epörjest, Gecemánt, Kispestet, Burgundiát és Tarjánt - noha utóbbi névvel ma ismét illetünk egy városrészt, de az csak a két világháború között jött létre és Horthy-telepre keresztelték eredetileg a szegediek, amin a szovjet megszállás változtatott. A terület - még a benépesítése előtt - egyébként a Tárjanyi Szőlők nevet viselte, de erre később térünk vissza részletesen.

Felsőváros honorácior, hivatalviselő polgársága a mai Dugonics és Teleki utcában élt. Ezeknek hajdani neve Szent György utca, Bírák utcája, illetőleg a családnévi eredetű Rúzsa utca volt. Szabó Sándor még 1963-ban kiemelte, kétségtelen, hogy ezek az utcák még mai, sokszorosan eltorzított képükben is megőriztek valamit Felsőváros polgári világából. 

Szeged legszebb útvonalának a Dugonics utcát tartom, és utána mindjárt a Maros utcát. Tessék arra sétálni kora téli szürkületkor, mikor az árnyékok kezdenek nőni és a házak ablakszemeiből fátyolos szűrődő fény esik a goromba kövezetre. Az öreg utcák hol jobbra, hol balra kanyarodnak, saját úri szeszélyük szerint, melyeket annak idején nem zabolázott meg a művészi formák ellensége, a szürke lénia. Ezek a kedves, öreges, szigorú tekintetű házak úgy állanak ott, mint régi sírjukba szállott emberek megkövesedett szellemei: bezárkózva, hangtalanul, és egy kicsit rezignáltán, mintha roszszallóan néznék, a többi utca kötelező flancolását. A gyalogjáró kikopott, a sarkon derengő utcai lámpás (...) A Dugonics utcának ugyan már kivették a lelkét, mikor lerombolták belőle Dugonics András szülőházát, de a Maros utca még ma is a régi, a múlt század elejéről való hangulatokat őrzi. Ott van benne a fehérre meszelt kondignációs épület, a Felmayer kékfestő háza, ott a Kátay Sándor bagolyvára, meg a töpörödött kicsi nénémasszonynak, Farkas Mihálynénak rezidenciája. A Haris-família bizony kipusztult már az utcából pedig de híres, nevezetes kreolszínű görögök kerekedtek belőle annak idején

— olvasható egy a XX. századi eleji cikkben, amelynek írója ismeretlen.

A mondai hagyomány szerint a Dugonics utca 13. számú ház volt a magister sagarum, azaz Rózsa Dániel boszorkánymester kúriája. A XIX. század elején lebontott Szent György-templom tornyát pedig boszorkányok tornya néven is emlegették, mert a monda szerint itt gyülekeztek a Gellérthegyre iparkodó szegedi bűbájosok. 

Az árvíz előtti felsővárosi utcaképhez hozzátartoztak a vízenjárók, főleg hajóácsok és molnárok háza előtt címer gyanánt földbe ásott díszes hajóorrok, és a bejárat elé rakott elhasznált malomkövek. A Kis-Tisza utca 7. számú ház szárazbejáratának falain népies „freskók" voltak láthatóak még a XX. században is, amelyek az egykori gazda, Bitó Ferenc foglalkozására, a halászatra utaltak. Látható volt, Ádám és Éva kiűzése a Paradicsomból, Jónás a cethalban, az öt árpakenyérrel és két hallal való vendégség, a háborgó tenger lecsöndesítése, a csodálatos halfogás, a mennyország kulcsainak átadása, vagyis a halász Péter kiválasztása. Végül Saul a damaszkuszi úton. Az olajfestékkel festett naiv hangulatú freskók egy Zöldhegyi nevezetű virágozó, azaz bútorra virágokat festő asztalosnak kezemunkái a XIX. század utolsó évtizedeiből. Föltételezhetően más régi felsővárosi házakban is akadtak hasonló alkotások, illetőleg ábrázolások. 

Végezetül kiemelésre méltó, Felsőváros hány neves embert adott Szegednek, részben az országnak is: Dugonics András, Nagy Sándor (Senex), Kálmány Lajos, Kovács János, Szűts Mihály, Tápay-Szabó László a szegedi hagyományok kifejezésével, illetőleg megörökítésével szerzett érdemeket. Vastagh György, Joó Ferenc, Nyilasy Sándor a képzőművészet, Dankó Pista pedig a zeneszerzés terén jeleskedett. 

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.