A 18. századtól Felsőváros lakosságának meghatározó része lett a cigányság
Városrészek sorozatunkban a Palánk után a Felsőváros történetét kezdtük bemutatni. Az első részben többek között kitértünk a városrész történetének kezdetére, a Szent Miklós tiszteletére emelt bencés apátságra, valamint a Szent György plébániára. A második részben Felsőváros gazdasági és kulturális fejlődésére, amelyek terén kimagaslott az egész Alföldön. A harmadik részben foglalkoztunk a városrészen belül kialakul városrészekkel, valamelyest a lakosságra is, azonban egy, a XVIII. századtól meghatározó lakosságra most térünk ki, a cigányságra.
A XVIII. század elején bukkantak fel Szegeden, Felsővároson a cigányok. Egy 1724. évi tanácsi határozat kimondja, hogy
„a tzigányok nemes szabad királyi Szeged várossában, valamint Palánkban is meg ne szenvedtessenek, hanem légyen eő nekiek külső városban a lakásuk, valamint ez más királyi városokban is szokás”.
Így kerülnek azután a cigánybíró felügyelete alatt Felsőváros akkor még lakatlan, vízjárta részeire, a mostani Dankó Pista utca tájára, amelynek azután Cigányfurbic, Cigánytanka lesz a neve. Egyik különösen vízállásos része volt valahol a Vajda utca felé a Cigánytó, Nagytanka, Cigánytanka.
A cigánykovácsok a hajóácsok számára a cigányiszkába, erős cigányszög készítésével foglalkoztak. A régi cigányhorog kiválóságát a szegedi halászok még a múlt században is emlegették. A négykarikás csuklós zablának cigányzabla a népi neve. Ez valamikor szintén cigánykovácsok munkája volt. A később megalakuló kovács céh nem nézte jó szemmel, de kénytelen volt tűrni őket. A „legszögedibb szegedi” Bálint Sándor munkájában megjegyezte, nyilván jó munkájuk, különleges készítményeik miatt fogta a tanács is pártjukat.
A felsővárosi cigányok muzsikálással – tudomásunk szerint – csak a XVIII. század végefelé kezdtek foglalkozni. A szegedi társadalom zenei igényeit – Alsóváros kivételével – ettől kezdve ők elégítették ki. Számos nagyhírű prímás került ki közülük: Koszta Zsiga, Rácz Móric, Erdélyi Náci, a Kukac néven becézett Urbán Lajos – akit Juhász Gyula is megbecsült –, és Boldizsár Kálmán.
Ebben a környezetben nevelkedett a legnagyobb magyar dalköltők egyike, Dankó Pista, akit Juhász Gyula méltán nevezett Szeged Schubertjének.
Mivel Felsőváros kezében volt a vízi szállítás, ezáltal a gazdasági élet jelentős része, a bevándorolt görögök (így a Haris, Lippay, Manódli család), de szerbek is a mai Maros utca táján telepedtek le. A görögkeleti görögök templomot is emeltek a területen, amit a magyarok kiscerkó néven emlegettek, azonban az 1879-es árvíz elmosta. A helybeli szerbek ajkán Felsővárosnak egyébként gornja varoška, a német polgárságén pedig Oberstadt volt a neve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.