Városrészek: Felsőváros története II. rész

Városrészek sorozatunk előző részében már Felsővárossal, vagy Felsőszigettel foglalkoztunk, ahol többek között kitértünk a városrész történetének kezdetére, a Szent Miklós tiszteletére emelt bencés apátságra, valamint a Szent György plébániára.

Felsővároson a 13. században már virágzott a tiszai és marosi sószállítás, amely segítette az urbanizáció és polgárosodás gyors ütemét. A gazdaság kibontakozását jól reprezentálja a 14. századi pápai adójegyzék, amely Jakab csanádi püspök felügyelete alatt készült. Az adójegyzékben feltűnik a 
parva moneta chegediensis, vagyis a szegedi aprópénz, amely eddigi adataink szerint a kalocsai főegyházmegye területén volt használatos. Ismeretes, hogy ebben az időben Szeged is ide tartozott. Bálint Sándor felhívja a figyelmet, a középkorban egyes gazdaságilag különösen fejlett városok pénzverési jogot is nyertek az uralkodótól. Ez pedig magyarázza a szegedi ötvösség kivételes alföldi virágzását is a középkor folyamán. 

A fejlődésben Felsőváros járt az élen

A szegedi főesperesség két plébániájának pápai tizede volt a legmagasabb az egész Alföldön: 1332—1337 között a palánki Dömötör-plébánia átlag 501, a felsővárosi Szent György plébánia pedig ennél is többet, 549 báni dénárral adózott. 

Felsőváros középkori autonómiájának legnagyobb bizonysága Zsigmond király 1431-es oklevele, melyben Felsősziget (Felsewzygeth) számára csütörtöki napokra szabad hetivásárt engedélyez. 

Felsőváros erős gazdagsága a középkori műveltséget is előre tudta mozdítani. Egy a Szentlélekről elnevezett premontrei apáca kolostort alapítottak, feltehetően a gazdag polgárok lányai és özvegyei számára. Létezését csupán 1511-es dokumentum bizonyítja, valamint egy 1522-es éi tizedjegyzékben előforduló Szentlélek utca támasztja alá. Alapításának éve nem ismert, azonban magyar nyelvű kódexirodalmunk fontos munkáit kötik hozzájuk a kutatók. A felsővárosi nővéreknek tulajdonítják az Apor-kódex elkészítését és az 1519-es keltezésű Lányi-kódexet. A kiadatlan Szegedi-kódex 1516-ben még a városban volt, mivel a felsővárosi kolostoruk tűzvészét ekkor jegyezték le benne. 

Az első szegedi nővéreket még Bakócz Tamás vitte Somlóvásárhelyre, ahol az apácákhoz méltatlan életet folytató bencések helyére költöztek. A Pozsonyi-kódex pedig Somlóvásárhelyen készült az átköltözött szegedi nővérek számára.

1522-es tizedjegyzék

Hogy kik laktak a városban és milyen területi elrendezésben, arról annak ellenére, hogy az 1522-es tizedjegyzék részletes utcarendet és névfelsorolást ad, keveset tudunk, mivel csak kevés helyen jelölték a foglalkozást, illetve kevés olyan adat szerepel, amelyekből következtethetnénk a foglalkozásra, a lakosság rétegződésére és sok más, a mai olvasót érdeklő a város szociális és gazdasági struktúráját bemutató adatra.

Az 1522-es tizedjegyzék Szeged 32 utcájának a nevét hagyományozta ránk, azonban azok pontos helyét nehéz rekonstruálni az évszázadok alatt történő háborúk és újjáépítések miatt, amit végül az 1879-es árvíz tetőzött. A térképre vitelével ennek ellenére többen is próbálkoztak, amelyből egy lentebb látható lesz. Egy azonban kijelenthető, az eredetileg több szigetből álló Felsőváros középkori alaprajza sok apró utcából állt.

Felsővároson a Szent György utcában a lejegyzett 63 név közül 18 mellé írták, hogy szőlője van a Szerémség egyik településén. Számos iparos lakott még itt, akárcsak a Műves utcában. A Felsőváros belső területén futó Szent Miklós utcában 41-ből 3, az onnan nem messze feküdt Szentlélek utcában 23-ból ugyancsak 3 szerémségi szőlőbirtokos volt. A többi utcából 1-2 szőlőbirtokos neve maradt fenn. Számos kijjebb fekvő utcában viszont nem laktak szőlőbirtokosok, ott állattartókból, zsellérekből, valamint szegényekből állt össze a lakosság.