Kajak-kenu: kilenc magyar egység döntős a duisburgi vb-n (FRISSÜL!)


Csütörtökön folytatódik a szerdán kezdődött duisburgi kajak-kenu világbajnokság, ahol két magyar egység már döntőbe lapátolta magát.
Újabb hét magyar hajó a döntőben
Jól szerepeltek a csütörtök délutáni középfutamokban a magyarok a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon: mind a hét érdekelt egység továbbjutott a döntőbe. Kozák Danuta tavaly megszerzett olimpiai bajnoki címe után pályafutása első vb-aranyára hajt K-1 500 méteren, s a délelőtti második helye után ezúttal esélyeshez méltóan mindenkit maga mögé utasítva lépett tovább a legjobb kilenc közé. "Furcsa volt, hogy a középfutamból most csak az első kettő jutott tovább biztosan, ez nagyobb terhet rak az emberre. De megoldottam a feladatot" - nyilatkozott Kozák. Dinamikus evezés után ugyancsak első lett a kenu egyesek 1000 méteres versenyében címvédőként induló Vajda Attila, valamint ugyanezen a távon a friss Eb-bronzérmes kajakos Medveczky Erika, míg a szintén kajakos Dombvári Bence másodikként ért célba középfutamában. A párosoknál a londoni ötkarikás bajnok Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó a délelőtti futamgyőzelem után ezúttal - a végén kiengedve - harmadik lett a németek és a szlovákok mögött 1000 méteren, míg fél kilométeren a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakpáros hét századmásodperccel kikapott ugyan a lengyelektől, de másodikként is magabiztosan lépett tovább a döntőbe. Zárásként az 1000 méteres kenunégyes - Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András, Varga Dávid összeállításban - szállt vízre magyar részről, s az előfutamban elért negyedik helyet követően ezúttal megnyerte versenyét, ez pedig számára is finálés folytatást eredményezett. A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus, valamint a Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina kajakos duó 1000 méteren már a délelőtti előfutamból biztosította a helyét a döntőben.
A további program: péntek:
500 és 1000 m-es előfutamok 8.00 500 és 1000 m-es középfutamok 14.15 200 m-es előfutamok 16.30
szombat:
200 m-es középfutamok 10.00 és 13.00 500 és 1000 m-es döntők 15.25
vasárnap:
5000 m-es döntők 9.00 200 m-es döntők 11.00 500 és 1000 m-es döntők 14.30 váltó döntők 17.00
Újabb óvás, Benedek lekerült a rajtlistáról
Újabb fordulat történt Benedek Dalma ügyében a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon: a legfrissebb fejlemény az, hogy az immár szerb színekben versenyző kajakos mégsem folytathatja szereplését K-1 500 méteren. A sportoló neve lekerült a szám első középfutamának rajtlistájáról, ezzel kapcsolatban Vaskuti István, a nemzetközi szövetség magyar alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a brazil szövetség óvást nyújtott be, mivel Benedek nem teljesítette az előfutamot, a versenybíróság felett álló zsűri pedig - amelynek maga Vaskuti az elnöke - helyt adott a dél-amerikaiak tiltakozásának. A sportdiplomata elárulta: jelezte három döntéshozó kollégájának, hogy mivel az érintett sportoló korábban Magyarországot képviselte, ő nem szeretne állást foglalni, viszont elfogadja és jóváhagyja a többiek határozatát. A mostani döntés ellen már nem lehet fellebbezni. A hétszeres világbajnok és kilencszeres Eb-győztes, 31 éves Benedek - aki a férje jogán tavaly ősztől már Szerbiát képviseli, s a júniusi, portugáliai kontinensviadalon egyesben 500 és 1000 méteren is első lett - lekéste délelőtti előfutamát, elmondása szerint azért, mert késett az órája. Később a szerbek óvtak, ezt a versenybíróság szintén elfogadta, mert visszanézve a televíziós felvételeket kiderült, hogy az indítóbíró hibázott: két perccel a kiírtnál korábban rajtoltatta el az ominózus futamot. Benedek számára így véget ért a világbajnokság, mivel ebben az egy számban nevezték.
Elfogadott szerb óvás, Benedek mégis folytathatja
A versenybíróság helyt adott a szerb szövetség óvásának, így a szám friss Európa-bajnoka, Benedek Dalma mégis folytathatja szereplését K-1 500 méteren a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, noha előfutamát lekéste. Vaskuti István, a nemzetközi szövetség alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az óvást azért fogadták el, mert visszanézve a televíziós felvételeket, kiderült, hogy az indítóbíró hibázott, két perccel a kiírtnál korábban rajtoltatta el az ominózus futamot. A hétszeres világbajnok és kilencszeres Eb-győztes, 31 éves Benedek - aki a férje jogán tavaly ősztől már Szerbiát képviseli, s a júniusi, portugáliai kontinensviadalon egyesben 500 és 1000 méteren is első lett - korábban azt mondta: azért mulasztotta el a rajtot, mert öt percet késett az órája, s rosszul időzítette a bemelegítést. A versenybíróság döntése nyomán a kajakos rajthoz állhat a szám délutáni első középfutamában, ahol így tizen lesznek. Az olimpiai címvédő Kozák Danuta - aki ezüstérmes lett Benedek mögött az Eb-n - a negyedik középfutamba kapott besorolást. Minden futamból az első kettő, plusz a legjobb harmadik jut a szombati döntőbe.Két magyar egység már döntős
A csütörtök délelőtti előfutamok után két magyar egység már készülődhet a döntőre a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon. A nyitónapon vízre szállt kilenc hajó közül négynek volt lehetősége arra, hogy egy jó első pályával megspórolja magának a délutáni középfutamot, s a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus, valamint a Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina kajakos duó 1000 méteren élt is az eséllyel. Az idén tavasszal összetérdelt, s azóta Világkupa-győzelemmel és Eb-ezüstéremmel büszkélkedő Vasbányai, Mike kettős óriási fölénnyel, három hajóhossz előnnyel nyerte előfutamát, azaz nem volt kérdés, hogy kié lesz az egyetlen, egyenes ági továbbjutást érő hely. "Nem számítottam arra, hogy a rajtunk ennyire jól sikerül, ugyanis korábban ezzel voltak gondjaink. A mostani teljesítményünk megerősített bennünket abban: nem volt túlzó cél úgy idejönni, hogy aranyérmet akarunk szerezni" - értékelt a 22 éves Vasbányai.
