Szent György-napi kilövés

Szent György napján (ápr. 24.) kezdődik a tavasz, megszólalnak az időjós békák, megkezdődik a marhák legeltetése, a pásztorok a szalmatűz füstjét be-beszippantva megfüstölik a jószágukat, áthajtják a tűzön a nyájat, s ők maguk is háromszor átugranak rajta, hogy elkerüljék a boszorkányok rontását. Ekkor van napkelte előtt a harmatszedés a tejhaszon meg a kiadósabb, szebb kenyér biztosítására, a kincskeresők is a mai éjszakára várnak már hosszú ideje, ugyanakkor a boszorkányok sem tétlenkednek, a Szent Gellért hegyen jönnek össze egy kis „továbbképzésre".

Sorolhatnánk még bőven a legkülönbözőbb hiedelmeket, népszokásokat, amelyek ehhez a naphoz kapcsolódnak, de azt sem árt tudni, ki is volt valójában Szent György. Ókeresztény eredetű szent, aki Diocletianus császár uralkodása idején vértanúhalált szenvedett. Kultusza elterjedt Egyiptomban, Szíriában, majd egész Európában. A nevéhez kapcsolódó legenda szerint ő az, aki legyőzi a sárkányt, s kiszabadítja fogságából a királylányt. Április 24-éhez kapcsolódik egy szép, régi Garam menti szokás, amely ma is számot tarthat az ifjúság érdeklődésére, ez pedig a Szent György-napi kilövés. A legények a jeles nap előestéjén kimentek a közeli dombra, szalmából, öreg söprűkből tüzet gyújtottak, majd elkezdtek kiabálni, s a nyomaték kedvéért puskaport is szórtak a lángok közé. Ezután kezdődött a lányok és asszonyok hibáit kiéneklő népszokás. Hogy ki ne maradjon valami, előre felírták a „kidobolnivalót", persze azért annyi jóérzés volt bennük, hogy nem név szerint kiabálták ki a fehérnép csúfságait, csak szóba hozták, hogy az egyszeri kislány..., az egyszeri asszony... milyen. A falubeli lányok, asszonyok meg hallgatóztak, „okultak", s várták a „második felvonást", amikor is a lányokat, legényeket összepárosították, így a szelek szárnyán megtudhatták azt, amit már eddig is sejtettek vagy tudtak. A szív küldi szívnek pótolta a szatyorrádiót.