Az óriást is legyőzte, a Balkán királynője lett a szegedi MMA-harcos

Tavaly szeptember 27. és október 2. között élete első világbajnokságán szerepelt Szalai Gréta, méghozzá nem is akárhogy: ezüstérmes lett. Egy ilyen eredményben csak a szíve mélyén reménykedett. Idén februárban következett az Európa-bajnokság, ahol szintén dobogóra állhatott a szegedi sportoló: Gréta bronzérmet szerzett.

A Balkán királynője lett Szalai Gréta
A szerb fővárosban, Belgrádban rendezték meg az IMMAF Balkan Championship versenyét. Szalai Gréta két súlycsoporttal feljebb küzdött, de így sem talált legyőzőre. A szegedi MMA-harcosnak még a bolgár óriást, Silvia Spasova-t is sikerült felülmúlnia egy szépen felépített taktikával.
A Balkán királynője lett Szalai Gréta.
"Nagyon büszkék vagyunk Grétára, mert meccsről meccsre egyre jobban fejlődik és erősödik! Megyünk tovább a következő meccsre — nincs megállás" - írta közösségi oldalán Gréta edzője, Sárközi Róbert.
Két súlycsoporttal feljebb indultam, mint amiben szoktam versenyezni, ez 61 helyett 79,4 kilogrammos súlycsoport volt. Azért volt ekkora ugrás, mert mindenképpen szerettünk volna indulni és az edzéseken gyakoroltakat megvalósítani küzdelem közben is
- nyilatkozta lapunknak Szalai Gréta. Nem minden balkáni országból jelentkeztek elegen, így más országokból is (mint Magyarország) hívtak versenyzőket, végül népes lett a mezőny. Szalai Gréta legközelebb június 6-án a Papp László Sportarénában küzd majd, ez az amatőr verseny egy felvezetés lesz a profik előtt.
