
Fájdalmas a Veszprém elleni vereség. Rég nem látott mélypontra kerülhet a Pick Szeged.

A szombaton elvesztett örökrangadó után rendkívül kényelmetlen helyzetbe került az OTP Bank-Pick Szeged. A szegediek immár öt pontot hullajtottak az NB I-ben, miközben a Veszprém és a Tatabánya is hibátlan. Természetesen még sok van hátra az idényből, azonban hogyha az eredmények úgy alakulnak, és ehhez nem is kell nagy meglepetésnek történnie, akkor lemaradhat a bajnoki döntőről Michael Apelgren együttese. Erre pedig pedig még sosem volt példa.

A Pick Szeged szeptember végén kikapott Tatabányán, majd egy hétre rá döntetlent játszott Csurgón, így komoly lépéshátrányba került a riválisokhoz képest. A helyzet a hétvégén tovább romlott, ugyanis a Veszprém elleni örökrangadón alulmaradtak a szegediek (31-32), akik immár öt pontot hullajtottak el az idényben.
Ezzel szemben a Veszprém és a Tatabánya még hibátlan, mind a hét bajnokiját megnyerte mindkét csapat. Ez azt jelenti, hogy a Szeged gyakorlatilag nem hibázhat többet, különben elúszhat a bajnoki döntő.
A bajnoki döntő eléréséhez innentől kell az olyan extra eredmény is, mint a bajnoki címvédő Veszprémben történő legyőzése. A felek április 12-én csapnak majd össze.
Utoljára 2022. június 11-én nyert Veszprémben a Szeged, akkor Rosta Miklós utolsó másodperces találatával bajnokok lettek a szegediek. Azóta viszont kilenc vereség a veszprémi mérleg az NB I és a Bajnokok Ligája tekintetében.
A máig utolsó szegedi siker az örökrivális otthonában:
A Veszprém és a Tatabánya első találkozójára december 9-én kerül majd sor a címvédő otthonában, a tatabányai visszavágót pedig március 14-én vívják.
A Szeged újabb botlásával a Tatabánya olyan helyzetbe került, hogy akár el is veszítheti a Veszprém elleni mindkét összecsapását, valamint a szegedi bajnokiját is, hogyha Michael Apelgren együttese elbukja a Veszprémi örökrangadót. (Ezen eredmények mellett azt vesszük alapul, hogy mindkét együttes a többi bajnokiján nem hibázik.)
Ebben az esetben a Tatabánya zár a második helyen, és bajnoki döntőt vívhat.
Több mint két évtizedet kellett visszamenni az időben, hogy egy olyan idényt találjunk, amikor nem zárt az első két hely valamelyikén a Pick Szeged. A 2000/2001-es idény volt az utolsó olyan, amikor "csak" bronzérmesek lettek a szegediek: a Fotex KC Veszprém és a Dunaferr SE zárt az abban a szezonban a Koleszár György, Kővári Árpád és Tamás Sándor által is irányított együttes előtt.
Azóta négy alkalommal bajnok, és tizenkilenc esetben ezüstérmes lett a Pick, szóval elég nagy meglepetés lenne, hogyha a harmadik helyen zárnának a Tisza-partiak.
A klasszikus, oda-visszavágós rendszerű bajnoki döntőket a 2016–17-es idény óta rendeznek, még soha nem fordult elő, hogy ne Szeged-Veszprém aranycsata legyen. Ez a hihetetlen sorozat szakadhat meg.

Ugyan láttunk már csodákat a kézilabdában, de a veszprémi győzelemmel zárult örökrangadó után talán kijelenthető, hogy a címvédő bakonyiak megnyerték az alapszakaszt.
Az a célunk, hogy megnyerjünk minden mérkőzést, a saját utunkat nézzük. Tudjuk nagyon jól, hogy a rájátszás fog dönteni mindenről. Volt, hogy mi voltunk a másodikak az alapszakaszban, és végül mi lettünk a bajnokok, szóval a rájátszás lesz a mérvadó
- fogalmazott lapunknak Ligetvári Patrik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.