Sport

Ezért lett ötödször bajnok a Pick Szeged

Ezért lett ötödször bajnok a Pick Szeged

2022. június 13., hétfő
Ezért lett ötödször bajnok a Pick Szeged

Egyetlen, idegenben lőtt több góllal nyerte meg szombaton ötödik bajnoki címét Pick Szeged, ami egyben azt is jelentette, hogy történelme során először tudta megvédeni címét. Az első, második és harmadik bajnoki arany megszerzése 22 év alatt sikerült a szegedieknek, mos a harmadik és az ötödik bajnoki címet 5 év alatt szerezték meg. Ami közös az utóbbi három aranyban: mindannyiszor az alapszakasz második helyén végezve, a döntő második meccsét idegenben játszva nyerte meg a Szeged. Azonban most először fordult elő, hogy hátrányban várta a visszavágót, miután a Veszprém az első meccset 29-28-ra megnyerte.

Hátrányból is nyerni akartak

-Maximálisan optimisták voltunk és

úgy mentünk Veszprémbe, hogy nyerni akarunk

-mondta Mikler Roland. A címvédésben 38 százalékos védéshatékonyságával oroszlánrészt vállaló kapua hangsúlyozta, a győzelem kulcsa a kevesebb hiba volt. -Szegeden egy gól döntött és a második meccs előtt is várható volt, hogy picin múlik ki nyeri meg a meccset. Döntő volt, hogy szombaton kevesebbet hibáztunk ellenfelünknél, ez nyitotta meg az utat a győzelem felé.

Fotó:Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló

Bánhidi nélkül is működött a játék

A 22. percben a játékvezetők kiállították Bánhidi Bencét. A szegedi csapatkapitány Petar Nenadiccsal találkozott a szegedi kapu előtt, a játékvezetők pedig megették a szerb légios Oscar-díjas alakítását, és jelezték: Bánhidi fejre ütött, ezért kizárják a játékból. Még a veszprémi szurkolók is megmosolyogták az ítéletet. -Ez már nem az első eset, hogy ez előfordul, tavaly ugyanez volt. Szerintem egy mérkőzésen ilyenből van öt-hat. Úgy látszik, nálam a játékvezetők szeretik ezeket visszanézni – nem tudom, miért.

Magyar vagyok, Magyarországon játszom, a Pick Szeged csapatkapitánya vagyok, mégis rám vannak szállva a bírók

- mondta jogos indulattal a hangjában Bánhidi Bence, aki az utolsó, mindent eldöntő győztes gólról is szót ejtett.

Mivel a csapatkapitány március eleje óta sérült volt és csak a döntőre tért vissza, a csapat „hozzá volt szokva a hiányához”. Amellett, hogy a társakat kellően felpaprikázta

a téves bírói ítélettel egyetlen pillanatig nem keletkezett lyuk sem támadásban, sem védekezésben

a szegedi taktikában hangsúlyos beálló poszton. A "tavaszi rend" szerint folytatták, Matej Gaberrel és Rosta Miklóssal középen. Előbbi védekezésben hozta a tőle elvárt kötelezőt, utóbbi elsősorban támadásban extra teljesítményt tett bele a közösbe. A 7 lövésből szerzett 6 gól közül az utolsó másodpercben szerzett volt, ami eldöntötte a meccset.

Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport

Az utolsó perc döntött

A végletekig kiélezett mérkőzésen az utolsó másodpercig nyitott volt a bajnoki cím sorsa. A rendkívüli izgalmak között a fiatal válogatott beálló, Rosta Miklós higgadt maradt és ő döntötte el a meccset.- A veszprémiek elszámolták magukat a passzív játékkal, így mi hét a hat ellen támadtunk, Bombac kiáltott Mikler Rolinak, hogy menjen le, én pedig sprinteltem be középre, ahol láttam egy kis üres területet.

Jött a labda, nem gondolkoztam, ösztönösen fordultam és dobtam.

Fel sem fogtam hirtelen, hogy az a lövés mindent eldönthet-elevenítette fel a döntő legfontosabb gólja előtt történeket Rosta Miklós.

- A meccsen nagyon sokáig mi vezettünk, ami nagyon fontos, és ez még akkor is így van, ha a hajrában egyenlíteni tudott a Veszprém-emelte ki Bodó Richárd. Ameddig az első félidőben felváltva vezettek a csapatok, addig a második játékrész 32. perce után már csak a Pick volt előnyben, hosszabb ideig két-három góllal is, az eredmény után rohanni pedig mentálisan is fárasztóbb, mint a vezetést őrizni. Ráadásul a hajrában hiába volt esélye átvenni a vezetést a Veszprémnek, mindig volt valaki szegedi oldalon, aki ezt megakadályozta. -Roli többször is nagyon jókor védett nagyot, de

mindenki beletette a sajátját.

Elég ha csak az utolsó perceket nézzük. Én a felső lécet találtam el, jött a Veszprém, de jól védekeztünk, majd a legjobb a megoldást választottuk-fejtette ki a válogatott átlövő.

Ezt a bajnokságot kellett megnyerni

Veszprémből igen sok kritika érte a bajnokság lebonyolítását. A jelenlegi rend szerint az alapszakaszban az első két helyezett csapat döntőt játszik, ahol nulláról indul minden. Azaz hiába nem tudott meccset nyerni az idei szezonban a Szeged a Veszprém ellen, ez csupán arról döntött, hogy a bakonyiak hazai pályán játszhatják az utolsó meccset. A sors pedig úgy hozta, hogy az idei kiírásban ugyan kétszer nyert a Veszprém, egyszer a Szeged, egyszer pedig döntetlent játszottak a csapatok, mégis a kékek ünnepelhettek végén. A kritika akár jogos is lehet, de azt a versenyt lehet és kell megnyerni, amelyiket kiírják és úgy, ahogy az a kiírásban szerepel. Jövőre finomítanak a szabályokon és az idegenben lőtt gól már nem számít majd a döntőben.

A Pick Szeged ötödik bajnoki címét szerző csapata: Mirko Alilovic, Bánhidi Bence, Alexander Blonz, Bodó Richárd, Dean Bombac, Sebastian Frimmel, Matej Gaber, Imanol Alustiza Garciandia, Hegedűs Patrik, Nik Henigman, Luka Krivokapics, Ludmán Marcell, Borut Mackovsek, Miguel Martins, Mikler Roland, Bogdan Radivojevics, Radvánszki Zsolt, Rea Barnabás, ifj. Rosta Miklós, Mario Sostaric, Szilágyi Benjámin, Kent Robin Tönnesen, Varga Mihály. Edző: Juan Carlos Pastor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.