Sport

Játékosait figyelmezteti Michael Apelgren: nem szeretne úgy járni, mint tavaly

Játékosait figyelmezteti Michael Apelgren: nem szeretne úgy járni, mint tavaly

A szombati meccs egy intőjel volt a Szeged számára. Szilágyi Benjámin is megerősítette Michael Apelgren szavait.

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2 órája
Játékosait figyelmezteti Michael Apelgren: nem szeretne úgy járni, mint tavaly

Az OTP Bank - Pick Szeged 33-28-ra nyert a Budai Farkasok-Rév vendégeként szombaton, így továbbra is száz százalékos négy mérkőzést követően. A győzelem ellenére közel sem volt elégedett Michael Apelgren, aki nyomatékosan felhívta a játékosai figyelmét, mielőtt elkövetik az előző idényben látott hibákat.

Győzni tudott a Pick Szeged, de Michael Apelgren szerin a hozzáállás hagyott kívánni valót maga után.
Győzni tudott a Pick Szeged, de Michael Apelgren szerin a hozzáállás hagyott kívánni valót maga után. (Fotó: Sólya Eliza)

 

Michael Apelgren elmondta, mire kell figyelniük

A svéd vezetőedző hangot adott aggályainak a győzelem után:

Nem lehetek teljesen elégedett. Győztünk, de a hozzáállás hagyott kívánnivalót maga után. Erre oda kell figyelnünk, mert az előző szezonban sokba került nekünk egy-két idegenben elveszített pont. A Budai Farkasok nagyon lelkesen játszott

- mondta.

A Pick Szeged az előző idényben váratlanabbnál váratlanabb vereségekbe futott bele: Csurgón, Balatonfüreden és Győrben is pont nélkül zárt a csapat.

 

Szilágyi Benjámin:  Ezt nem engedhetjük meg magunknak

A Pick Szeged fiatal jobbszélsője egyetértett trénere szavaival:

Kicsit belealudtunk a mérkőzésbe. Ellenfelünk nagyon akart, a kapusaik pedig jó napot fogtak ki, remekül védtek. Oda kell figyelnünk a jövőben, hogy kijavítsuk a hibáinkat, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy valami hasonló történjen velünk, mint az előző szezonban, amikor esélyesként léptünk pályára, de többször is előfordult, hogy gondjaink voltak az idegenbeli mérkőzéseken

- fogalmazott Szilágyi Benjámin.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.