Nem volt maradéktalanul elégedett a szegedi parasportoló. Lapunknak nyilatkozott Varga Katalin.
Újabb szegedi érem született szombat délután a milánói kajak-kenu világbajnokságon. Az MVM Szegedi VE versenyzője, Varga Katalin ezüstérmes lett KL2 200 méteren, ami Csizmadia Kolos aranya és Balogh Gergely kajaknégyeseben szerzett ezüstje után már a harmadik szegedi dobogós helyezés volt az olaszországi világeseményen. Varga Katalin lapunknak nyilatkozott a versenye után.
A milánói kajak-kenu világbajnokság szombat délutánján egyetlen para döntőt rendeztek, amiben a paralimpiai bronzérmes Varga Katalin a második helyet szerezte meg KL2 200-on a nagy fölénnyel diadalmaskodó brit Charlotte Henshaw mögött.
Az MVM Szegedi VE parasportolója a tavalyi, párizsi játékok után most tért vissza a versenyzéshez.
A lapunknak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott Varga Katalin, hogy bízott benne, hogy ilyen eredményt ér el, de természetesen ezért tenni is kellett.
A pálya nem volt száz százalékos. Azért ettől egy picit jobbat reméltem, vártam magamtól, az előfutam sokkal jobban sikerült
- hangsúlyozta a szegedi parasportoló, aki az interjúban kitért a pályán uralkodó körülményekre, valamint azt is elmondta, hogy ebből a sikerből hogyan lehet építkezni a jövőben:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.