Sport

Remekeltek a szegediek Milánóban, majd brutális felhőszakadás csapott le

Remekeltek a szegediek Milánóban, majd brutális felhőszakadás csapott le

Eseménydús napon vagyunk túl. Csütörtökön három szegedi érintettségű egység a döntőbe jutott.

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2 órája
Remekeltek a szegediek Milánóban, majd brutális felhőszakadás csapott le

Szerdán elrajtolt, és egészen vasárnapig tart a kajak-kenu világbajnokság. A második napon már Milánóból jelentkezünk, ahol nem túl meleg, szélcsend, mondhatjuk ideális időjárás várta a versenyzőket, egy ideig legalábbis...a délután folyamán brutális felhőszakadás csapott le, ami miatt félbe is kellett szakítani a versenyt. A szegediek közül Nádas Bence, Kiss Ágnes és Nagy Bianka párosa, Balogh Gergely, Csizmadia Kolos és Boldizsár Dalma is lapátot ragadott.

A szegedi kenupáros két világbajnoki döntőt is vívhat.
A szegedi kenupáros két világbajnoki döntőt is vívhat. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

Erőt demonstráltak Nádas Bencéék

A délelőtt folyamán meggyőző versenyzést láthattunk Kurucz Levente és Nádas Bence kajak párosától. A magyar egység valósággal kilőtt a rajtból, az egész futam során a hátukat nézte a mezőny, a hajrában pedig még jobban beleerősítettek. A győzelemhez nem fért kétség, az öt előfutam alapján csak a németek kezdtek jobb időeredménnyel.

Próbáltuk kikormolni a rendszert, ez volt az első futamunk, már nagyon éhesek voltunk, hogy versenyezzünk. Mondanom sem kell, jó formában az ember kívánja, hogy végre fájjon és hadd menjen. Tudom, hogy van még bennünk potenciál, nagyon várjuk a folytatást, kíváncsiak vagyunk, hogy az élmezőnyben tényleg mindenkivel fel tudjuk-e venni a versenyt

értékelt Nádas Bence a magyar szövetség odalának.

A férfi kajakkettes nagyot versenyzett.
A férfi kajakkettes nagyot versenyzett. (Fotó: Szalmás Péter)

 

Fő számában is döntőzhet a szegedi kenupáros

Szerdán a kenu kettesek 500 és 200 méteres versenyében is érdekelt volt Kiss Ágnes és Nagy Bianka. A délelőtt folyamán a szegedi duó a harmadik helyen zárt fő számában, így a a csütörtöki középdöntőbe jutott. A délutáni sprintfutamban viszont elcsípték a világbajnoki döntőt, mivel a második helyen csaptak a célba.

A csütörtöki középdöntőben 0,03 másodperccel lemaradva a futamgyőzelemről, a második helyen végzett MVM Szegedi VE kenupárosa, így pénteken 15:25-től a fő számában is éremért harcolhat.

 

Futamgyőzelemmel döntős a szegedivel felálló kajaknégyes

Az Opavszky Márk, Fodor Bence, Tamási Zsombor és a szegedi Balogh Gergely összeállítású férfi kvartett az előfutamban 13 századmásodperccel kikapott a spanyoloktól, második lett, ezúttal azonban szinte tökéletes pályával megnyerte futamát. Már féltávnál is vezetett, és a folytatásban is visszaverte a németek támadását, így győzelemmel a háta mögött készülhet a péntek 15:11-kor kezdődő fináléra.

Remek futamot produkált a magyar kajaknégyes.
Remek futamot produkált a magyar kajaknégyes. (Fotó: Czeglédi Zsolt)

 

Csizmadia Kolos holtversenyben finalista

Az MVM Szegedi VE versenyzője a férfi kajakegyesek sprinttávján volt érdekelt. Csizmadia Kolos és a szerbek Európa-bajnoka, Strahinja Dragosavljevic holtversenyben elsőként csapott a célba. Pénteken 15:46-kor rendezik a finálét, ahol szegedi éremért szoríthatunk.

Boldizsár Dalma a hatodik helyen zárt VL2 200-on.

 

Félbeszakadt a verseny

Innen Milánóból jelentjük, hogy hatalmas, özönvízszerű eső zúdult a milánói kajak-kenu világbajnokságnak otthont adó Idroscalo szabadidőközpontra, a felhőszakadást jégeső is kísérte. Rövid időre az áram is elment.

A para versenyzők futamait félbe kellett szakítani, mindenkit lehívtak a pályáról. Az eső mintegy 20-25 percig szakadt, ezután az intenzitása kissé alábbhagyott. A szervezők a lelátón és a létesítmény más részein kétségbeesetten próbálták letakarni, biztonságba helyezni a műszaki berendezéseket, a nézők pedig fedett helyre menekültek.

A para vb futamai várhatóan később folytatódnak.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.