Sport

Jól kezdtek a szegediek Milánóban, két világbajnoki döntős egység is van

Jól kezdtek a szegediek Milánóban, két világbajnoki döntős egység is van

Kiss Ágnes és Nagy Bianka, valamint Suba Róbert már finalista. Hat futam, öt továbbjutás: ez a szegediek mérlege.

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
3 órája
Fotó: Czeglédi Zsolt
Jól kezdtek a szegediek Milánóban, két világbajnoki döntős egység is van

A szerdai napon elrajtolt, és egészen vasárnapig tart a kajak-kenu világbajnokság Milánóban. Jól indult a világesemény, majdnem minden szegedi egység továbbjutott a futamaiban. Kiss Ágnes és Nagy Bianka ráadásul már két előfutamban is versenyzett a nyitónapon: az MVM Szegedi VE kenupárosa délelőtt C-2 500 méteren, majd délután a sprintszámban, 200 méteren ragadott lapátot. Mellettük Csizmadia Kolos, Balogh Gergely, Boldizsár Dalma és Suba Róbert is megmérettette magát Szeged képviseletében.

A szegedi kenupáros, Kiss Ágnes és Nagy Bianka rögtön kétszer is rajthoz állt.
A szegedi kenupáros, Kiss Ágnes és Nagy Bianka rögtön kétszer is rajthoz állt. ( Fotó: Szalmás Péter)

 

C2 500-on középdöntős a szegedi kenukettes

A délelőtt folyamán a kenu kettesek 500 méteres versenyében volt érdekelt Kiss Ágnes és Nagy Bianka. A szegedi duó rögtön az első előfutamban állt rajthoz, amely az időeredmények alapján a legerősebb volt. A győztes kanadaiaktól 34, a második pedig 22 századot kaptak,

ezzel az eredménnyel a csütörtökön 13:48-kor kezdődő középdöntőbe jutott a páros, amely ott vívhatja ki döntős szereplését a fő számában.


A sprintszámban világbajnoki döntős Kiss Ágnes és Nagy Bianka

A délután folyamán következtek a kenu kettesek 200 méteres versenyének előfutamai, ahol szintén érdekelt volt Kiss Ágnes és Nagy Bianka. A szegedi páros a 8-as pályán versenyzett, méghozzá nem is akárhogyan: 0.58 másodperccel lemaradva a futamgyőzelemről a második helyet tudták megcsípni,

ez pedig azonnali döntős szereplést ért. Egy éremét már biztosan csatázhat Milánóban Kiss Ágnes és Nagy Bianka.

 

Csizmadia Kolos és Balogh Gergelyék is továbbjutottak, Suba Róbert döntős

A férfi K-1 200 méteren az MVM Szegedi VE versenyzője, Csizmadia Kolos egy kiváló rajt után magabiztosan nyerte előfutamát, amivel középdöntős.

Csizmadia Kolos magabiztos versenyzéssel kezdte a vb-t.
Csizmadia Kolos magabiztos versenyzéssel kezdte a vb-t. (Fotó: Szalmás Péter)

 

A kajak négyeseknél a futamgyőzelem már azonnali döntőbe jutást ért. Közel volt ehhez az Opavszky Márk, Fodor Bence, Tamási Zsombor és a szegedi Balogh Gergely alkotta férfi egység, mindössze 13 század hiányzott. A magyarok a kilences pályáról rajtoltak, ráadásul az ellenfelek között ott voltak a spanyolok, a németek és a lengyelek is. A magyar egység a spanyolokkal vívott külön csatát az első helyért, a végét viszont ezúttal az ibériaiak bírták jobban, így középdöntős szereplés vár a mieinkre.

Para szakágban férfi KL1 200 méteren futamgyőztes Kiss Péter Pál mellett az MVM Szegedi VE versenyzője Suba Róbert is elégedett lehet, a saját előfutamában a francia Boulle mögött másodikként csapott célba, ami szintén döntőt ért. míg parakenuban hatodikként végzett, így pénteken vár majd rá középfutam. 

Boldizsár Dalma a nyolcadik helyen zárt KL2 200 méteren.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.