
Elkezdődött a kontinensviadal. A szegedi versenyzők jó nyitónapot zártak.
A racicei gyorsasági kajak-kenu Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján két szegedi érdekeltségű futamot rendeztek. Az MVM Szegedi VE versenyzője, Csizmadia Kolos, valamint a szegedi Nádas Bencét és Keller Gergőt is soraiban tudó magyar férfi kajaknégyes is sikerrel vette az előfutamát, így őket már a szám döntőjében láthatjuk majd.
A sprinterek között állt rajthoz Csizmadia Kolos, aki a szerb Sztrahinja Dragosavlejics ellen vívot nagy csatát a férfi kajak egyesek 200 méteres előfutamában. A szegedi világkupán győztes szerb kezdett jobban, de végül az MVM Szegedi VE versenyzője nyerte meg a futamot.
Csizmadia Kolosnak így nem kell a középfutamban versenyeznie, azonnal a szám vasárnapi döntőjébe jutott.
A férfi kajak négyesek 500 méteres előfutamában Nádas Bence és Keller Gergő képviselte Szegedet, akik Hídvégi Zalánnal és Hídvégi Hunorral kiegészülve alkotnak egy kvartettet.
Jól indult a magyar hajó, amely végül második lett az olimpiai bajnok német egység mögött. Búslakodásra semmi ok, hiszen ez az eredmény szintén egyből a döntőt ér, nem kell részt venni a középfutamban.
Férfi K1 1000 méteren, tehát a királyszámban is megrendezték az előfutamot, itt Kopasz Bálint magabiztosan nyert. Az algyői olimpiai bajnok mondhatjuk, hogy hozta a papírformát azzal, hogy egyből a szám szombati döntőjébe jutott.
Szombaton már döntők várnak majd a szegediekre. Megrendezik a női kenupárosok 200 méteres fináléját, ahol a szenzációs formában lévő Kiss Ágnes-Nagy Bianka párosnak szurkolhatunk.
A para szakágban az MVM Szegedi VE-ből Varga Katalin és Suba Róbert is érmekért csatázhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.