Izgatottan és bizakodva várják az Európa-bajnokságot. Kiss Ágnes és Nagy Bianka eddig szinte legyőzhetetlen volt idén.
Kiss Ágnes és Nagy Bianka tavaly az olimpia előtt három hónappal került egy hajóba, és olyan rövid idő alatt is kiváló eredményeket értek el az ötkarikás játékokon. Idén már a teljes felkészülést együtt teljesítették, úgy vághattak neki a szegedi, majd poznani világkupának, hogy teljes már az összhang. Ez meg is látszódott, ugyanis öt arany- és egy ezüstérmet szerzett az év első két versenyén az MVM Szegedi VE kenupárosa. Június 19-22 között következik az Európa-bajnokság, aminek magabiztosan, nagy tervekkel vághatnak neki. Kiss Ágnes és Nagy Bianka lapunknak mesélt az elmúlt néhány hónap történéseiről, valamit a közelgő Eb-ről, amit címvédőként várnak.
Kiss Ágnes elmondta, hogy az előnyünkre vált, hogy együtt tudták idén megkezdeni a felkészülést, és még őt is meglepte, hogy mennyire jól sikerültek a versenyek. A szegedi és poznani világkupán hat döntő, öt arany- és egy ezüstérem a szegedi lányok mérlege. Ez magabiztosságot ad nekik a jövőre nézve.
Én azért mondtam Áginak a szegedi világkupa után, mikor beértünk és nyertünk, hogy én azért titkon számítottam erre
- jegyezte meg Nagy Bianka, aki hozzátette, hogy jó érzés volt Szegeden, hazai közönség, a család előtt kezdeni az évet, ez mindenképp plusz motivációt adott nekik. Remélik kitart ez a lendület az év végéig.
A közös munka az idő múlásával egyre inkább erősíti az összhangot, a vízen és a parton is. Ahogy Kiss Ágnes elmondta, ma már nagyon jó viszonyt ápolnak. Nagy Bianka kitért rá, hogy az edzésmunkát is megkönnyíti a jó hangulat.
Kedden és csütörtökön szoktunk párosozni. Én mindig várom, ezeket a napokat, mindig örülök, amikor jön a páros edzés, mert akkor tudunk beszélgetni, elnevetgélünk. Mi nálunk mindig jó hangulatban telnek az edzések
- mondta Nagy Bianka.
Többlet jelentése lesz ennek az Európa-bajnokság, ugyanis be lehet bizonyítani azt, hogy amit a világkupán nyújtott a szegedi kenupáros, az a valódi énje, és tudja tartani a tempót, valamint a világbajnokságra igazán jó erőfelmérő lehet a kontinensviadal.
Elég erős egységek fognak indulni, mint például a spanyolok vagy az ukránok, szóval hozzájuk mindenképpen fogjuk tudni mi is mérni magunkat, ez egy jó állomás a világbajnokság előtt
- jegyezte meg az Eb kapcsán Kiss Ágnes. Nagy Bianka az Eb-címvédő páros céljai kapcsán azt mondta, hogy nem szeret elhamarkodottan kijelenteni semmit.
A tavalyi év az nagyon jól sikerült, tudtunk nyerni friss párosként. Én úgy gondolom, hogy most is nagyon jó formában vagyunk, ismerjük nagyjából az ellenfeleket, egy új páros van, akivel még nem találkoztunk, az ukránok. Meglátjuk, én nem szeretek elhamarkodottan kijelenteni semmit
- fogalmazott a szegedi kenus. Kiss Ágnes még egyszer sem, ezzel szemben Nagy Bianka már négyszer is versenyzett Rasicében. Ő tapasztalatból mondhatja, hogy jó pályának tartja, és úgy gondolja reális körülmények között versenyezhetnek majd.
Nagy Bianka felhívta a figyelmet, hogy nem volt egyszerű felkészülni erre az Európa-bajnokságra, ugyanis sorozatterhelésből érkeznek.
Három héttel a verseny után kezdtük meg a felkészülést, úgyhogy itt már kicsit fáradtabb az ember. Az első hét az borzalmasan nehéz volt, de úgy gondolom, hogy itt a hét elején sikerült már olyan pályákat menni, ami azt mutatja, hogy ez már a mi tényleges tudásunk. Úgyhogy sikerült visszajönni ebből a lejtős részből
- fogalmazott. Kiss Ágnes nagyon várja már, hogy kezdődjön a kontinensviadal.
Számolom vissza a napokat az Eb-ig, tényleg nagyon várom, kíváncsi vagyok milyen lesz. Jó formában érzem a párost, szóval szerintem ez egy jó verseny lesz
- mondta.
Kiss Ágnes és Nagy Bianka így nyert C2-500 méteren a szegedi világkupán:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.