Büszke lehet az idényére a szegedi klub. Az SZVSE újoncként több mint helyt állt az NB III-ban, de így sem teljes az elégedettség.
A csodával határos ősz után ugyan a tavaszi szezon nem sikerült olyan kiemelkedően a Szegedi VSE-G-Falc Kft. számára, a szezon elején kitűzött célokat így is sikerült bőven túlszárnyalni. Az NB III. Dél-Keleti csoportjának újonca a kiesést szerette volna elkerülni, ehhez képest a hatodik helyen zárt. Kelemen Balázs az SZVSE labdarúgószakosztályának vezetője értékelte lapunknak a hétvégén lezárult idényt, és beszélt a jövőbeli tervekről, célokról.
Kelemen Balázs ahogy elmondta, a helyezéssel mindenképp elégedett, de azért maradt benne hiányérzet.
Azt gondolom, hogy a hatodik hely az egy nagyon jó szereplés, hiszen egyébként a bennmaradás volt a célunk. Azt gondolom, hogy pontszámban maradt bennünk, de azon fogunk dolgozni, hogy jövőre ez kijöjjön és felülmúljuk ezt a szereplést
- mondta a szakvezető.
Nem ment a topcsapatok ellen a SZVSE-nek az idényben, de hát ez egy újonc esetében nem kirívó. A Vasutasok a Tiszakécske, a Gyula, a Monor, a Vasas és az ESMTK ellen sem tudtak győzni egyszer sem, sőt, előfordult, hogy egy 8-0-ás vereség is becsúszott.
Ez egy olyan sarkalatos pontja a fejlődésünknek, amit muszáj lesz, hogy jövőre megugorjunk. Hiába jártunk közel nagyon sokszor hozzá, ebben mindenképp lehet fejlődést keresni
- hívta fel a figyelmet Kelemen Balázs.
A vezetőedző azt is kiemelte, hogy a tavasz közel sem sikerült olyan jól, mint az ősz. Hazai pályán nem tudtak nyerni a szegediek az egész tavaszi szezon folyamán: négy döntetlen és két vereség a mérlegük.
Ez egy fájó pont
- jelentette ki a tréner, aki azt hozzátette, hogy ebben közrejátszott a pálya minősége is. – Nyilván ez nem jelenti azt, hogy ezeken a meccseken nem lehetett volna nyerni, de abból a küzdős, kevés helyzetes fociból nem jöttünk jól - mondta.
Ebben a szereplésben közrejátszottak a sérülések is. Tavasszal nehezítette az SZVSE helyzetét, hogy a két legeredményesebb játékosa, Orovecz Ádám, illetve Kalapács Marcell szinte végig sérüléssel küzdött, ez rányomta a csapat gólszerzésére a bélyegét. A rúgott gól pedig nem volt elég a kapott mennyisége mellett, ugyanis a szegedi együttes ellen a harminc meccsen 49-szer találtak be az ellenfelek.
Remélik, hogy a pálya az új szezon kezdetére megint tökéletes állapotban lesz.
A hazai meccseken mindenképp szeretnénk jól szerepelni, és hogy az előttünk lévőkből is tudjunk elkapni ellenfeleket. Ez egy nagyon nagy előrelépés volna.
Kelemen Balázs hangsúlyozta, hogy már megismételni ezt a szereplést egy óriási bravúr lesz, ugyanis nagyon kiegyenlítetté vált a mezőny. Ennek ellenére csak is felfelé tekingetnek.
Magunkkal szemben mindenképp szeretnénk komolyabb célokat megfogalmazni, tehát akár túlteljesíteni ezt a szereplést. A teher nincs rajtunk, hogyha netán nem sikerül, akkor nem kell a kardunkba dőlni. Magunkkal szemben mindenképpen van elvárásunk, mert úgy gondoljuk, hogy jó pár pont a mi hibánkból marad bent, ezeket mindenképp szeretnénk kozmetikázni és több pontot szerezni, mint idén
- fogalmazta meg a következő évre vonatkozó céljait Kelemen Balázs.
Mégy egy jó hírt is bejelentett a szakvezető: visszatér az SZVSE-hez a tavalyi és tavalyelőtti gólkirály, Amăriuţei Sorin.
A 30 éves támadó az ősszel adminisztratív okokból nem léphetett pályára, ugyanis nem kapta meg a magyar állampolgárságot, így a szabályok értelmében a klub elesett volna a központi támogatástól. Sorin a Bács-Kiskun vármegyei I. osztályban szereplő Jánoshalmához szerződött, ahonnan most visszatérhet a szegedi klub legnagyobb örömére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.