Sport

Folytatta a veretlenségi sorozatát az SZVSE

Folytatta a veretlenségi sorozatát az SZVSE

A szegediek öt mérkőzés óta nem találnak legyőzőre.

Oláh Zalán
Szerző: Oláh Zalán
Tegnap, 7:40
Folytatta a veretlenségi sorozatát az SZVSE

Újabb döntetlent játszott a Szegedi VSE-G-Falc Kft. a Budapest Honvéd II. ellen (1-1), az NB III Délkeleti csoport 24. fordulójában. A vasutasok ezzel az eredménnyel már öt mérkőzés óta veretlenek, ráadásul zsinórban a harmadik találkozón értek el 1-1-es döntetlent. 

Az SZVSE Kormányos Kolos fejese utána egyenlített Papp Ádám góljával a Honvéd II. ellen.
Fotó: Gémes Sándor

Küzdelmes mérkőzésen egyik csapat sem alakított sok lehetőséget, a Tisza-partiak viszont az első félidőben ismét megmutatták a karakterüket. A második félidő elején a kispestiek szerezték meg a vezetést. Egy szögletet követően a hosszú oldalra átívelt labdát Balogh Csaba még kiütötte, azonban a kipattanót Kalocsány közelről értékesítette. 

Nem kellett sokat várni az egyenlítő találatra

Nem sokáig örülhettek a vendégek, hiszen két perc sem telt el, máris kiegyenlítettek a hazaiak egy gyönyörű akció végén. Kéri Tamás száguldott el a jobb oldalon, a beadásáért Albert Csaba küzdött nagyot. Kormányos Kolos fejesét még a gólvonalról tisztázta az egyik védő, de a bal oldali kapufánál Papp Ádám összeszedte a lecsorgót, és egy csel után a kapuba vágta a labdát, ezzel az SZVSE játékosa beállította az 1-1-es végeredményt. 

A mérkőzést követően így értékelt a vendéglátók szakvezetője, Kelemen Balázs.

A mai nap pozitívuma, hogy továbbra is tartjuk a veretlenségi sorozatunkat. A többi mérkőzés eredménye is úgy alakult, hogy magabiztosan tartjuk a hatodik helyünket a tabellán. Játékban van még hova fejlődnünk, ezen dolgozunk a következő héten is.

SZVSE-G-Falc Kft.–Honvéd II. 1–1 (0–0)
Labdarúgás, NB III., Dél-keleti csoport, 24. forduló. Szeged, SZVSE-stadion. Vezette: Horváth Patrik (Nagy M., Kovács Á.).
SZVSE: Balogh Cs. – Kormányos, Rádai (Vas, a szünetben), Beretka (Ábrahám-Fúrús, 59.), Albert Cs. (Orovecz, 78.), Mezei O., Benyó (Dobronoky, 59.), Farkas M., Kéri, Papp Á., Lévai (Nagy B., 78.). Játékos-edző: Kelemen Balázs.
Honvéd II.: Papp L. – Szabó Á. (Gáspár D., a szünetben), Kubicsek, Szelényi (Hetyei, 65.), Kovács B. (László M., 73.), Kalocsány, Földi (Gyenes, 53.), Gincsai, Benkő (Menyhárt, 65.), Pintér, Somogyi. Edző: Kovács Gábor.
Gólszerzők: Papp Á. (50.), ill. Kalocsány (48.).

 

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.