
Jó hangulat közepette tett egy nagyon fontos lépést a szegedi csapat
Vasárnap hozta a kötelezőt, és legyőzte a NEKA együttesét a Pick Arénában az OTP Bank - Pick Szeged. A Kékek 43-33-as diadala azt jelentette, hogy sikerült kihasználni az üldöző Ferencváros veszprémi botlásást. A következő fordulóban már kivívhatja bajnoki döntős szereplését a szegedi együttes.
A svéd vezetőedző több mindent is kiemelt a vasárnapi mérkőzés után.
Örülök annak, hogy ilyen szeretet fogadta a csapatot, sok-sok jó kívánságot kaptunk a szurkolóinktól, ez most ebben az időszakban nagyon fontos. Minden dicséretet megérdemel a csapatom, mert végig komolyan vette a meccset. A NEKA pedig remek kis csapat, sok-sok tehetséggel, öröm ezt látni, hogy mennyi ügyes játékos szerepel náluk
- utalva ezzel erre, hogy nehéz napok állnak a csapat mögött a Bajnokok Ligája búcsú után.
Az pedig igazán jó érzés számomra, hogy Szilágyi Benjámin, amikor szerepet kap, akkor mindig él a lehetőséggel, pedig nincs könnyű helyzetben, mert Mario Sostaric, a BL leggólerősebb játékosa mögött kell mindig bizonyítania
- mondta.
Két forduló maradt a férfi kézilabda NB I. alapszakaszából, a Pick Szeged előnye három pont a Ferencváros előtt. A válogatott szünet után a felek éppen egymás ellen meccselnek, tehát akkor eldőlhet, ki lesz a Veszprém ellenfele a bajnoki döntőben. A szegedieknek nem szabad vereséget szenvedniük, és a második helyen zárnak. Michael Apelgren együttese a Komló ellen hazai pályán zárja majd az alapszakaszt.
Emlékezhetünk, azért alakult ilyen szorosan a versenyfutás, mert Csurgón, Balatonfüreden, Győrben és Veszprémben is pont nélkül zártak a Kékek. Egy 13 éves negatív rekordot (2010/11-es szezon) állított be a Pick Szeged azzal, hogy négyszer is vereséget szenvedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.