Ez a hír is érdekelheti
Akadálymentes a nemzeti konzultáció a siketek és nagyothallók számára + videó


A Szegeddel szomszédos Tápé átkelőjének első írásos említése 1528-ból való. A tápéi rév évszázados sztorija több, mint tíz éve szakadt meg.

A révek folyókon, tavakon létesített kikötőhelyek, melyekben a két part közötti átkelésekhez használt hajók csónakok, kompok kötnek ki. Tágabb értelemben révnek nevezték az átkelés műveletét is. Napjainkban a legismertebb Magyarországon a Tihany és Szántód közötti rév a Balatonon. A történelmi Szeged területén több folyami átkelő is működött, jelen írásunkban a várossal északon határos Tápé kompjának, a tápéi rév történetét tekintjük át múltidéző sorozatunkban.

A Szegeddel szomszédos Tápé átkelőjének első írásos említése 1528-ból való. A kompkikötő helyének a ré, a hozzá vezető, partba vájt lejáratnak réásás, réjárás volt a neve. A kompot legényeivel a révész, ritkább nevén a kompmestör, kompgazda, régazda kezelte, aki a víz mellett a réházban lakott. A viteldíjnak rébér volt a neve. A Révész vezetéknév gyakori előfordulása mutatja, hogy a régi világban sokan foglalatoskodtak e mesterséggel, nemcsak Tápén.
A két parton lévő galambfához rögzített anyakötél vagy más néven kompkötél magasságát a vízállás változása szerint módosították. Az anyakötélhez a kompot a csigáskötél, vagy csigáslánc, röviden csigás rögzítette a komphoz. Induláskor ezzel húzták az anyakötélhez a kompot, amit ekkor a komp oldalához szerelt görgőcsigára beakasztottak, majd az anyakötelet kézi erővel húzva jutottak át a túlpartra. Ezt a munkát nemcsak a révészek, hanem a kocsival kompra szállt férfiak is végezték. Gyalogosoknak, nőknek nem kellett besegíteni.
Fennmaradt visszaemlékezések szerint a Tisza sodrása jelentősen könnyítette az áthúzást.

A komp bordázata akácból, deszkái tölgyfából készültek. Az utolsó tápéi fakomp 24 méter hosszú és 8 méter széles volt, ami akkor a legnagyobb vízi járműnek számított a Tisza ezen szakaszán. A Tisza-Maros szög Makó, a régi Püspöklele, napjainkban Maroslele felé eső oldala Tápé község túlparti területe volt, melynek tanyáin az erőszakos szövetkezetesítésig egyre többen laktak.
Nemcsak Tápairétnek nevezett terület dűlőin, Kishögy, Lebő, Pajor, Kistelek, Kútas földjein élőknek és gazdálkodóknak, hanem a mai Maroslele lakóinak, Makó felé utazóknak is létfontosságú volt a közlekedést, termény- és áruszállítást lehetővé tevő komp.
Árvíz, jégzajlás, vagy a Tisza téli befagyása esetén a kompközlekedés szünetelt.
Szeged és környező tájainak írói is többször utaztak a tápéi kompon, írásaikban is megörökítve ezzel kapcsolatos emlékeiket. Móra Ferenc feljegyezte, hogy őt nem engedték a helyiek kompkötelet húzni, a sodrás segítségével amúgy is könnyen átjutottak. Máskor annak lehetett tanúja, hogy a püspöklelei uradalmi intéző kocsija egymaga kelt át, az intézőt nem lehetett csakúgy „zavarni” a kompon, addig a többieknek a parton kellett várakozni..
A tápéi kompokat a régi évszázadokban is helyi mesteremberek, majd a modernebb időkben a létrejövő tápéi hajójavító telepen készítették. Az 1960-as években a tápéiak költségén egyirányú pontonhidat vásároltak, a haladás lehetséges irányát táblával jelezték a parton. A 70-es évektől, amikor már Tápé Szeged részévé vált, motoros meghajtású fémkomp lépett működésbe.
Az épp Móra Ferencről elnevezett új autópályahíd 2011-es átadása pecsételte meg a komp sorsát. A forgalma nagyot zuhant, használóként a leginkább a Tápairéten élők, alkalmi kirándulók és a mezőgazdasági munkapépek maradtak. Mindezek bevételei nem voltak elegendők, a szegedi önkormányzat nem volt hajlandó az üzemeltetőnek többlettámogatást nyújtani, aki így 2013-ban felhagyott a komp veszteségessé vált fenntartásával.
A Tápairét Szeged felől innentől csak jelentős algyői kerülőúttal megközelíthető, a tápéi rév sok évszázados története véget ért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.