
Fontos pontokat szereztek a szegediek a vármegyei rangadó előtt
Az OSC elleni vereséget követően, összesen két és fél hét után ismét hazai környezetben, a Tiszavirág Sportuszodában ugrott medencébe bajnoki mérkőzésen a Seqomics Szeged férfi vízilabdacsapata. A szegediek az utolsó helyen álló Pécset fogadták, és hozták a kötelezőt, egy ötgólos siker aratta. A találkozó után Kiss Csaba vezetőedző külön kiemelte, mennyire örül neki, hogy kontrollálni tudták a mérkőzést.
A pécsiek szereztek vezetést a találkozón, amire Sziládi révén érkezett a válasz, majd egy újabb gólváltás következett, hasonló leosztásban. A negyed vége előtt bő egy perccel Leinweber Olivér tudott megúszni, és góljával 3-2 volt nyolc percet követően.
A második játékrész elején kettőre nőtt a szegedi előny, majd egy négy perces gólcsend következett, amit a hazai együttes tört meg. 5-2 után még magabiztosabbá vált az SZVE, és újabb két találatot jegyezve egy fölényes előnyt épített ki a szünetre (7-2).
A harmadik negyedben megcsappant a gólszám, 1-1 találat született mindkét oldalt. Ez köszönhető volt annak, hogy a szegedi védelem remekül összeállt, Gyovai János kiválóan védett, támadásban viszont sokat hibáztak a hazaiak, a felállt védelem ellen való játék eléggé döcögött. A meccs háromnegyedénél 8-3 állt az eredményjelzőn.
A záró játékrész első három percre csaknem elcsordogált gól nélkül, a PVSK gólja rázta fel egy kicsit újra a meccset. Erre azonnal jött a válasz Sziládi révén, majd még egy gólváltás volt a felek között, a találkozó Leinweber góljával zárult. A vége 10-5 lett.
E.ON Férfi OB I., 22. forduló, Szeged, Tiszavirág Sportuszoda, vezette: Kun, Kenéz
Seqomics Szeged - PVSK-Mecsek Füszért 10-5 (3-2,4-0,1-1,2-2)
Seqomics Szeged: Gyovai – Sziládi 3, Bóbis 2, Horváth, Kürti, Leinweber 3, Kasza, csere: Danka (kapus), Sánta, Pörge, Boskovic 1, Spitz 1, Varga, Báthory, vezetőedző: Kiss Csaba
PVSK-Mecsek Füszért: Gelencsér – Reisz, Mihajlo, Kókai 1, Lajkó, Némethy, Vidovenyecz, csere: Aranyi 1, Cseh, Dragoljub, Kondor, Volnhofer, Szabó 3, vezetőedző: Rakonjac Zlatko
Gól-Emberelőnyből: 2/10 illetve 2/7.
Gól-Büntetődobásból: 0/0 illetve 0/0.
Kipontozódott: Szabó Gergő.
A szegediek szombaton a vármegyei rivális Szentes otthonában folytatják bajnoki szereplésüket. A felsőházi rájátszás szempontjából kulcsfontosságú pontokról döntenek.
Az összecsapás után Kiss Csaba kiemelte, hogy a játékosaiban benne maradt a tüske a vesztes pécsi mérkőzés után, de ez nem látszódott a mérkőzés elejétől.
Az eleje az szerintem nem volt jó
- szögezte le a vezetőedző. Ezután viszont egyre inkább felvette a ritmust a Szeged és ráerőltette az akaratát a Pécsre.
Nagyon sok hibával játszottunk elől, de olyan jól összeállt a védekezés, hogy érezhető volt, ha nem tudnak átjönni rajtunk, akkor nem kell sok gólt lőnünk
- jegyezte meg Kiss Csaba.
Kontrolláltuk végig a találkozót, örülök neki, nagyon fontos volt nekünk ez a három pont.
A vezetőedző kijelentette: a célok nem változtak, a nyolc közé szeretnének jutni. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatót itt tudja megtekinteni:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.