Húszpontos vereséget szenvedett Sopronban a Szedeák


Az Oroszlány elleni hazai győzelmet követően Sopronba utazott az SZTE-Szedeák, annak reményében, hogy további pontokat szerezzen. Ez azonban nem jött össze, az első negyed megpecsételte a szegediek sorsát.

A Sopron kezdte sokkal jobban a mérkőzést: a hazaiak egy 6-0-val nyitottak. Volt, hogy közelebb férkőzött a Szeged, de ez nem volt tartós állapot, gyorsan tíz pont választotta el a feleket. A negyed végére 15 lett közte (24-9).

A második játékrész már biztatóbb volt, de annak is egy négy pontos vereség lett a vége. Ismét a soproniak kezdtek jobban, több mint húsz pontos előnyt építettek ki. A magabiztos vezetés ki is tartott végig, 46-27-tel mentek a csapatok a nagyszünetre.

Komoly energiákat kellett megmozgatnia a Szedeáknak, hogy ebből a meccsből még bármi jó kisüljön. A 25. perc végén Heath sikeres közelijével 12 pontra sikerült csökkenteni a hátrányt. A hazaiak azonban megálljt tudtak parancsolni, sőt vissza is építették korábbi előnyüket. Húsz pont választotta el a feleket a meccs háromnegyedénél (65-45).

Merőben más intenzitás vagy eredményesség kellett volna a szegediektől az utolsó negyedben, hogy a pontszerzés összejöjjön, de ez azonban elmaradt. Zsíros kosarával a Szeged kezdte a pontgyártást, erre azonban 8 ponttal válaszolt a Sopron. A teljes játékrész alatt akkora különbség választotta el a feleket, hogy még reménykedni sem lehetett a szegedi pontszerzésben. A végére 20 pont lett közte.
Sopron KC - SZTE-Szedeák 87-67 (24-9, 22-18, 19-18, 22-22)
Bajnokság, 6. forduló, Sopron, Novomatic Aréna, játékvezetők: Kapitány Gellért, Minár László Balázs, Major Ádám (Vághy Tamás János)
Sopron KC: Edwards 12/6, Mucius 25/18, Takács 9, Kucsera -, Molnár 8. Csere: Garrett 15, Csendes -, Fofana 12/6, Flasár -, Fazekas 6/6.
SZTE-Szedeák: Langley 10/3, Heath 5, Cseh 4, Davis 2, Herndon 18. Csere: Laluska 2, Balogh 10, Anda 3, Cohill 4/3, Zsíros 6/6, Polányi 3/3, Mayer -.
Az SZTE-Szedeák jövő hét szerdán a Budapesti Honvéd együttesét fogadja.
