Sport

Félidőben vezetett a Szedeák, de győzelemmel távozott a tavalyi ezüstérmes

Félidőben vezetett a Szedeák, de győzelemmel távozott a tavalyi ezüstérmes

Érvényesült a papírforma

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2 órája
Félidőben vezetett a Szedeák, de győzelemmel távozott a tavalyi ezüstérmes

Szombaton egy zalaegerszegi vereséggel kezdte a bajnoki szezont az SZTE-Szedeák. Csütörtökön az első hazai meccs következett, méghozzá a Szolnok ellen. Sajnos ezúttal sem a szegediek hagyhatták el boldogabban a pályát.

 

A vendég szolnokiak szerezték meg a vezetést Lewis révén, az első szegedi kosarat Herndon szerezte. Heath vezérletével és Zsíros Péter hárompontosával 13-4-re lépett el a Szedeák. Nyolc ponttal is vezettek a szegediek, azonban mégis döntetlen állással ért véget az első negyed, 19-19 volt az állás az Újszegedi Sportcsarnokban.

A hazai hullámvölgy tovább folytatódott, hat ponttal ellépett a Szolnok. Langley sikeres középtávolija szakította meg a Szeged ponttalan időszakát. 27-27-nél egyenlíteni is sikerült a Szedeáknak, majd összejött a fordítás is 32-31-nél. Hol vezettek a szegediek, hol döntetlen volt az állás, de a Szolnok nem tudott irányítani. A nagyszünetben négy pont volt a Szedeák előnye, 41-37.

Cseh Botond tovább növelte a hazai előnyt a harmadik játékrész elején. Azonban sokáig nem töltötte el boldogsággal az eredmény a szegedi publikumot, ugyanis továbbra is fordulatokban gazdag volt az összecsapás, amelynek 23. percében ismét a Szolnok vezetett. Sajnálatos módon a vendégek elkapták a fonalat, és felül tudtak kerekedni játékukkal a Szedeákon, a szegedi együttesnek szinte folyamatosan nőtt a hátránya. A meccs háromnegyedénél 52-69 vot az ellenfélnek.

Heath hárompontosával nyitotta az utolsó negyedet a Szeged, tovább táplálva a tüzet a játékosokban és a szurkolótáborban. Langley is dobott egy hárompontost, fokozatos volt a zárkózás. A 33. percben 70 pont fölé lépett a Szolnok. Az utolsó öt perchez közelítve azonban már csak hat pont volt a felek között. Herndon újabb közelije után 71-76-ot mutatott az eredményjelző, kevesebb mint négy perccel a vége előtt. Innen azonban tízre lépett el a Szolnok, ezzel el s döntve a meccset. A végére 12 lett közte, a végeredmény 71-83.

Langley és Herndon 15-15, Heath 14 ponttal zárt a szegedi oldalon.

SZTE-Szedeák - NHSZ-Szolnoki Olajbányász 71-83 (19-19, 22-18, 11-32, 19-14)
Bajnokság, 2. forduló, Szeged, Városi Sportcsarnok, játékvezetők: Kapitány Gellért, Minár László Balázs, Horváth Csongor Béla (Bogárdi János).

SZTE-Szedeák: Langley 15/3, Heath 14/6, Cseh 10/3, Zsíros 3/3, Herndon 15. Csere: Balogh 12, Mayer -, Cohill -, Anda 2.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász: Jovanovic 9/3, Lewis 23/12, Pallai 2, Szubotics 7/3, Aimaq 7. Csere: Lukács 20/9, Krnjajski 6/6, Rudner 9/3, Peringer -.

A Szedeák jövő hét szerdán, Kecskeméten folytatja bajnoki szereplését.

Nyitókép: SZTE-Szedeák Facebook-oldala

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.