Sport

Elveszítette a Magyar kupa negyeddöntő első meccsét a Szegedi VE

Elveszítette a Magyar kupa negyeddöntő első meccsét a Szegedi VE

Viszont jelentős javulás volt tapasztalható.

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. október 25., péntek
Elveszítette a Magyar kupa negyeddöntő első meccsét a Szegedi VE

A Magyar kupa negyeddöntős párosításának első meccse következett a Tiszavirág Sportuszodában. A Szegedi VE ellenfele az a Honvéd volt, amellyel a csoportkör során is összecsapott már Szegeden. A szeptemberi mérkőzés 15-6-os vendég sikert hozott.

 

A Honvéd szerzett vezetést, majd további két góllal növelte előnyét a fővárosi csapat. Öt perc kellett az első szegedi találathoz: Kürti Dominik szépített. A forgatókönyv teljesen hasonló volt mint a két csapat egymás elleni csoportmeccsén (1-3).

A második negyed első felében nem született gól, időt is kértek a vendégek. Másfél perccel a játékrész vége előtt újabb ötméterest hibázott a Szeged, már a másodikat a meccsen. Majd az utolsó percben, végre ismét betaláltak a hazaiak: egy 10 perces gólcsendet törtek meg. A találkozó teljesen nyitott volt: 2-3 a felénél.

Fotó: SzegedMa

 

A gólok a továbbiakban sem záporoztak: mindkét védelem és a kapusok is remekül tették a dolgukat. A harmadik negyed feléig kellett várni az újabb találatra, ezt a Honvéd szerezte. A vendégek 15 perc után tudtak újra eredményesek lenni. Az SZVE azonban ezúttal gyorsan tudott válaszolni erre. Az utolsó szó az ellenfélé volt, a meccs háromnegyedénél 3-5 állt az eredményjelzőn.

A záró negyed első két percében további két góllal növelte előnyét a Honvéd, eldőlni látszott a mérkőzés. A következő percekben sem tudott sokkal közelebb férkőzni a Szeged. A végére négy lett közte.

A Honvéd egy baromi masszív csapat elől-hátul, rengeteg energiát felemésztett az, hogy kevés gólon tartottuk őket. Nagyon sok energiát és önbizalmat elvitt, hogy a beállásos védekezésük ellen nem nagyon találjuk az ellenszert, balkezes nélkül elég nehéz. Annak örülök, hogy megmaradt az egységünk, nem estünk szét mint a csoportmeccsen, végig küzdöttük, végig birkóztuk az egész meccset, és holnap is ezt fogjuk csinálni a Kőér utcában

- mondta lapunknak Kiss Csaba a mérkőzés után.

Magyar Kupa negyeddöntő 1. mérkőzés, Szeged, Tiszavirág Sportuszoda
Zue.hu Szegedi VE - EPS Honvéd 6-10 (1-3; 1-0; 1-2; 3-5)

A Szegedi VE szombaton 19 órától vívja a kupa negyeddöntő visszavágóját.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.