Sport

Óriásit fordított Debrecenben az SZTE-Szedeák

Óriásit fordított Debrecenben az SZTE-Szedeák

Sikerült visszavágni

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. szeptember 12., csütörtök
Óriásit fordított Debrecenben az SZTE-Szedeák

Egy héttel ezelőtt is játszott egymás ellen a DEAC és a Szedeák, akkor debreceniek nyertek 84-59-re.

 

Nem kezdte jól a meccset a szegedi csapat, öt perc elteltével 13–6-ra vezetett a DEAC. Tizenhárom pont volt a hátrány az első játékrész végén (10–23).

A második negyed sem hozott nagy változást. Bár Balogh Szilárd vezérletével sikerült közelebb férkőzni, ez nem tartott sokáig, egy hullámvölgy után már 15 pont volt a Szedeák hátránya, 26–41. A félidő utolsó három kosara a szegedieké volt, így tízen belülre tudtak jönni a nagyszünetre, 32–41.

A következő játékrész 51–66-al zárult, tehát visszaállt a korábbi hátrány, nehéz utolsó negyed állt Simándi Árpád legénysége előtt.

Elindult a zárkózás: öt perccel a vége előtt nyolc pontra jött fel a Szeged. Miután sikerült öt pontra zárkózni (65–70), egy labdaszerzést követően Kobe Langley jegyzett egy kettő plusz egyes akciót, 68–70-nél. 

Hiába volt a debreceni időkérés, sikerült a fordítás is. Herndon közelije után Langley labdaszerzése, majd triplája érkezett, 28 másodperccel a vége előtt először vezetett a meccsen a Szedeák. Így óriási küzdelemben, a negyedik negyedben 15 pontos hátrányt ledolgozva 76-74 lett a Szegednek.

A Szedeák vezetőedzője, Simándi Árpád a következőképpen fogalmazott a meccs után:

A győzelem az egyetlen pozitívum. Rengeteg hibát vétettünk, nem játszottunk jól, sokat kell még dolgoznunk a bajnoki rajtig.

A felkészülés folytatódik: pénteken és szombaton a kaposvári Orosz László emléktornán vesznek részt a szegediek, ahol pénteken 18 órától a házigazda somogyi csapat lesz az ellenfél az elődöntőben, majd másnap a helyosztón az NKA Pécs–MAFC mérkőzése győztese, vagy vesztese következik.

 

Címlapkép: Kamenik Balázs

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.