Sport

Szegedi edzője lett a Budapest Honvédnak

Szegedi edzője lett a Budapest Honvédnak

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
4 órája
Szegedi edzője lett a Budapest Honvédnak

Az egykori 22-szeres válogatott, szegedi születésű Laczkó Zsolt veszi át az NB II 11. helyén álló Budapest Honvéd irányítását – jelentette be a kispesti klub hivatalos oldalán.

Fotó: Budapest Honvéd honlapja

 

A 37 éves szakvezető játékosként többek között a Sampdoriánál, a Ferencvárosnál és a Debrecennél is játszott. Edzői pályáját a PAFC-nél kezdte, 2021 óta pedig Marco Rossi segítőjeként tevékenykedik a magyar válogatottnál.

Laczkó Zsolt 2024 nyarán lett a Honvéd második együttesének vezetőedzője, mostantól pedig az első csapatot irányítja majd. A kispesti klubnál a tulajdonosváltás után tehát nem sokáig vártak az edzőcserével sem.

Laczkó Zsoltot szakmailag egy jól felkészült edzőnek tartom, a futballról alkotott elképzeléseink nagyon hasonlítanak egymáshoz, sok közös tulajdonságunk van. Mindketten a sok munkában hiszünk és azt gondoljuk, hogy egy csapat kizárólag akkor lehet eredményes, ha az edzői stáb példát mutat a játékosoknak és azon dolgozik reggeltől estig, hogy az együttes sikeres legyen. Zsolt Marco Rossi mellett rengeteg tapasztalatot szerzett a válogatottnál, a Honvéddal volt magyar bajnok, tudja azt, hogy a közönség mit vár el tőlünk és biztos vagyok abban, hogy mindent meg fog azért tenni, hogy a csapat sikeresen szerepelhessen. A Honvéd nevében szeretném megköszönni Marcónak, hogy támogatta Zsoltot ebben a feladatban

 – mondta a klub hivatalos oldalán Fórizs Sándor sportigazgató.

 

Két meccsen szülővárosa ellen irányít majd

A Szeged-Csanád Grosics Akadémiától a hétvégén vereséget szenvedő Soroksár ellen mutatkozhat be Laczkó a Honvéd kispadján. Szülővárosa ellen november 3-án hazai környezetben, május 4-én pedig a Szent Gellért Fórumban meccselhet majd.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.