Sport

A szegedi Kopasz Bálint a visszavonulásáról is szót ejtett bronzérme után

A szegedi Kopasz Bálint a visszavonulásáról is szót ejtett bronzérme után

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. augusztus 10., szombat
A szegedi Kopasz Bálint a visszavonulásáról is szót ejtett bronzérme után

A párizsi olimpián kajak egyes 1000 méteren címvédőként bronzérmes Kopasz Bálint szerint mindig nagy öröm dobogóra állni a királyszámban. Azt mondta, jó pályát ment, semmit sem csinált volna másképp.

Fotó: Kovács Tamás

 

Mint ahogy arról lapunk is beszámolt, a szegedi Kopasz Bálint bronzérmet szerzett a férfi kajak egyes 1000 méteres versenyében, ahol Varga Ádám második lett. Kopasz kiemelte, egy ilyen mezőnyben, amelyben ott volt minden nagy K-1 1000 méteres versenyző, nagyon nehéz nyerni.

Ez továbbra is a királyi szám, sajnos csak ez az egy egyéni kajakszám van az olimpián. Így mindig nagy öröm ebben a számban felállni a dobogóra

- hangsúlyozta.

Elárulta, édesanyja, egyben edzője, Demeter Irén gratulált neki és őszinte boldogságot látott rajta.

Ő is ugyanolyan jól tudja, mint mi versenyzők, hogy ha valaki fel tud állni a dobogóra, az nem kis dolog.

Fotó: Kovács Tamás

 

A jövőjével kapcsolatban Kopasz Bálint úgy fogalmazott: ki fog derülni, hogy ezek után van-e kedve folytatni.

Maximalista vagyok, mindig az aranyért megyek, de lehet, ez most fog egy löketet adni, hogy győztesként fejezzem majd be a karrieremet. A tokiói olimpia után kérdezték tőlem, mit lehet még elérni, mi a cél, és azt mondtam, hogy 3 perc 20 másodperc alá menni. Ez ki fog derülni pár hét múlva, hogy megyek tovább vagy vesztesként fogom befejezni...

- nyilatkozott.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.