Sport

A birkózó Muszukajev kikapott az elődöntőben, a bronzéremért küzdhet

A birkózó Muszukajev kikapott az elődöntőben, a bronzéremért küzdhet

Kibédi Péter
2024. augusztus 10., szombat
A birkózó Muszukajev kikapott az elődöntőben, a bronzéremért küzdhet

Minden fontos magyar eredmény és olimpiai hír egy helyen, az utolsó előti versenynapról.

 

2024. augusztus 10. szombat 10:58
Gazsó Alida Dóra döntös kajak egyesben

Az első magyar vízre szálló a szombati napon a női kajak egyes 500 méteres táv harmadik futamában Gazsó Alida Dóra volt. A négyesben bronzérmet, párosban ezüstérmet nyerő olimpiai újonc kitűnően felépített pályát ment, féltávnál kezdett eltávolodni a mezőnytől és volt annyi előnye, hogy az utolsó métereken már a kora délutáni döntőkre is tartalékolhatott egy keveset. Nem forgott veszélyben egy pillanatig sem az első helye és továbbjutása.

Fotó: Csudai Sándor/Mediaworks

 

2024. augusztus 10. szombat 11:10
Csipes Tamara is simán jutott döntőbe

A negyedik, utolsó női kajak egyes 500 méteres futamban Csipes Tamara a rajt után azonnal az élre állt, stílustanulmányba való evezéssel fokozatosan növelte előnyét, és csakúgy, mint Gazsónak, neki sem forgott veszélyben sem az első helye, sem a döntőbe jutása. Még nagyobb különbséggel nyert, mint a másik magyar és összesítésben a második helyen jutott a fináléba a szám tokiói ezüstérmese. 

Fotó: Csudai Sándor/Mediaworks

 

2024. augusztus 10. szombat 11:18
Kopasz Bálint megvédheti olimpaiai bajnoki címét

Férfi kajak egyes 1000 méteren a szám címvédője, Kopasz Bálint rendkívül a második helyen haladt a portugál Fernando Pimenta mögött, féltáv után pont annyit erősített, hogy első helyre kerüljön. A továbbjutása egyetlen pillanatig nem forgott veszélyben az algyői versenyzőnek, pont annyit adott ki magából, ami ahhoz volt szükséges, hogy dominálja az utolsó 500 métert és megnyerje a futamot. 

 

 

2024. augusztus 10. szombat 11:55
Takács Kincső döntős, Kiss Ágnes B döntős női kenuban

Női kenu 200 méteren a szegedi Kiss Ágnes a tőle elvárható eredményt hozta,  100 méterig jól tartotta magát, ott azonban a kétszázas specialisták elmentek mellette, nem jutott döntőbe, a B döntőben lapátolhat délután.

Takács Kincsőtől sem volt elvárható a döntő, de több esélye volt rá, mint Kissnek. A rajt után a magyar lány a mezőnyben utazott, az utolsó 80 méteren azonban hatalmas hajrát nyitott és bravúros versenyzéssel, néhány centivel bejutott a futam döntőjébe.

2024. augusztus 10. szombat 12:05
A birkózó Nagy Bernadett kikapott a nyolcaddöntőben

A 76 kilogrammos súlycsoportban szereplő Nagy Bernadett szombaton kikapott indiai ellenfelétől a nyolcaddöntőben, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat az olimpia birkózóversenyén. A kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes magyar sportoló az U23-as világbajnok indiai Reetika Reetika ellen vívta karrierje első ötkarikás mérkőzését, melyet alig öt perc alatt 12-2-es technikai tussal veszített el.

Az UTE 23 éves birkózója a vigaszágban még reménykedhet, amihez az indiainak döntőbe kell jutnia.


 

2024. augusztus 10. szombat 12:07
Muszkajev Iszmail negyeddöntőbe jutott

A szabadfogású bírkózók 65 kilogrammos mezőnyében Muszukajev Iszmail döntő fölénnyel, technikai tussal jutott be a nagyeddöntőbe kirgíz ellenfelével szemben, ahol egy mexikói, vagy azeri bírkózó vár rá.

2024. augusztus 10. szombat 13:07
Csipes Tamara ezüstérmes női kajak egyesben

A rajtból mind a két magyar jól jött el, Csipes Tamara rögtön az élre állt, 200 méternél fél hajóval vezetett, Gazsó Alida Dóra a mezőnyben lapátolt. Féltávnál robbantott Lisa Cerrington és fél távnál megérkezett Csipes mellé. A táv második felében a magyar lány igyekezett tartani a lépést az Új-zélandival, aki azonban még egyet robbantott és magabiztosan védte meg címét, de igaz ez Csipes Tamara ezüstérmmére is, a második helye nem volt veszélyben, ugyanúgy ahogy Tokióban három éve. Gazsó Alida Dóra szépen versenyezve pontszerző hatodik helyen ért célba.

 

 

2024. augusztus 10. szombat 13:28
Varga Ádám ezüstérmes, Kopasz Bálint bronzérmes kajak egyesben

Minkét magyar jól rajtolt a kajak egyes 1000 méteres döntőben, 250 méternél, a portugál Pimenta ment az élen, a cseh Dostal volt a második, Kopasz Bálint a harmadik, de egy hajón belül, Varga Ádám tőle leszakadva háromnegyed hajóval követte. Féltávnál Kopasz felzárkózott az élen álló kettőshöz, Varga Ádám negyedik volt be egy hajóval lemaradva. A 250 méteres mérőpontnál Dostal vezetett, Kopasz a második volt. Az utolsó kétszáz méteren Kopasz nem tudott megújulni, nem úgy Varga, aki méterről-méterre jött előre Kopaszra, akit meg is előzött, a végén ugyan megközelítette a cseh Dostalt, de megelőzni már nem tudta. Varga Ádám tokióhoz hasonlóan ezüstérmes lett, Kopasz Bálint arany után bronzérmet nyert.

 

 

2024. augusztus 10. szombat 13:41
A birkózó Muszukajev az azeri Aliyevet is könnyedén verte, ezzel elődöntős

A szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail második mérkőzésén is sima győzelmet aratott azeri riválisa felett, így bejutott az esti elődöntőbe szombaton az olimpia birkózóversenyén. Az FTC világbajnoki címvédője a kirgiz Ernazar Akmatalijev elleni technikai tusos siker után az azeriek tokiói ezüstérmesével, a háromszoros világbajnok Haji Aliyevvel mérkőzött és a második menetben mutatott klasszis teljesítménnyel 10-3-ra verte.

A tokiói játékokon ötödik, kabardföldi származású klasszis a 18.15-kor kezdődő esti program második mérkőzésén lép szőnyegre a fináléért.

2024. augusztus 10. szombat 14:10
Takács Kincső nyolcadik lett egyesben

Takács Kincső a nyolcadik helyen végzett a női kenu egyesek 200 méteres versenyében, Kiss Ágnes a B döntőben harmadik, összesítésben 11. lett. Takács a rajt után lemaradt az élen haladóktól, és később sem tudott feljebb zárkózni, nyolcadik lett. Ezzel eldőlt, hogy a magyarok négy ezüst- és három bronzéremmel zártak, aranyat - az 1976-os olimpia óta először - nem sikerült szerezniük. A győzelmet a szám korábbi világbajnoka, a kanadai Katie Vincent szerezte meg, aki egy századmásodperccel előzte meg a címvédő amerikai Nevin Harrisont, és 44.12 másodperccel minden idők legjobb idejét evezte. Harmadikként a világbajnoki címvédő kubai Yarisleidis Cirilo Duboys ért célba. 

A 19 éves szegedi Kiss Ágnes, aki Nagy Biankával pénteken negyedik lett párosban 500 méteren, lemaradt a fináléról, de a B döntőben szépen evezve harmadikként ért célba.

2024. augusztus 10. szombat 15:38
Ötödik helyen zárt női vízipóló-csapatunk

A magyar női vízilabda-válogatott 11-11-es rendes játékidőt követően ötméteresekkel 4-1-re győzte le Olaszországot, ezzel olimpiai ötödik.

Részletek:

 

Fotó: MTI/Derencsényi István

 

2024. augusztus 10. szombat 17:03
Hüttner Csaba: mindenki kihozta magából a maximumot

Hüttner Csaba szövetségi kapitány kijelentette, büszke a magyar kajak-kenu válogatottra, amely négy ezüst- és három bronzérmet szerzett a párizsi olimpián.

Fotó: Kovács Tamás

 

Ha arról beszélünk, hogy mindig csak az arany számít, akkor rosszabb a mérleg, ugyanakkor hét érmet szereztünk tíz versenyszámból, és soha nem volt magyar csapat minden számban döntőben egy olimpián

 - értékelte a csapat teljesítményét Hüttner.

Kiemelte, mindenki kihozta magából a maximumot.

Azt gondolom, aki benne van ebben a sportágban, láthatja, hogy évről évre hogyan erősödik, és miken múlik egy aranyérem vagy pontszerző hely. Nagyon büszke vagyok erre a csapatra, és azt gondolom, mindenki kihozta magából a maximumot.

A lebonyolításról elmondta, ha két órán belül döntő van, nem elfogadható, ha valaki negyven perccel többet pihen a másiknál - utalt ezzel Csipes Tamara esetére.

Ez nem éppen sportszerű játék, főleg mert ebben a mezőnyben négy vagy öt világklasszis volt. Ettől függetlenül Lisa Carrington bizonyította, hogy ennek a sportágnak kiemelkedő klasszisa, mert minden számban ő nyert.

Hangsúlyozta, minden szakág kiválóan teljesített.

A férfi és a női kenupárosunk is szerezhetett volna érmet. Kiss Ágnes úgy jött az olimpiára, hogy nem is indult felnőtt világversenyen, csak az Európa Játékokon tavaly. Ő kicsit többet várt magától, és ez - azt gondolom - rányomta a bélyegét a teljesítményére. De nagyon közel voltak az éremhez. A férfi páros pedig balos kormányos és nagyon erős jobbos szélben versenyzett, a mostani időben biztosan érmes lett volna. Ezt bizonyították év közben az edzéseken és a versenyeken is.

 

2024. augusztus 10. szombat 18:43
A bronzcsatában folytatja a magyar birkózó

A szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Muszukajev Iszmail az elődöntőben simán kikapott iráni ellenfelétől, így vasárnap a bronzéremért léphet szőnyegre a párizsi olimpia birkózóversenyén.
 

Az FTC világbajnoki címvédője a délelőtti programban a kirgiz Ernazar Akmatalijevet technikai tussal, az azeriek tokiói ezüstérmesét, a háromszoros világbajnok Haji Aliyevet pedig 10-3-ra győzte le, az esti elődöntőben pedig a 2022-ben vb-győztes iráni Rahman Musza Amuzadhalilivel csapott össze és kevesebb mint egy menet alatt, technikai tussal (10-0) veszített.

A tokiói játékokon ötödik, kabardföldi származású klasszis a játékok zárónapján 12 óra körül lép szőnyegre a helyosztón, melyen a vigaszágról kap ellenfelet.

Fotó: Illyés Tibor

 

2024. augusztus 10. szombat 19:59
Szép Balázs 10., Bőhm Csaba 13. a férfi öttusázóknál

Szép Balázs a 10., Bőhm Csaba pedig a 13. helyen végzett a férfi öttusázók versenyében.
 

Szép a csütörtöki körvívásban 18 ellenfelét győzte le és 17-től kapott ki, ezzel az eredménnyel a szombati finálét a 12. helyről kezdte meg a Versailles-i kastély parkjában. Lovaglásban szintidőn belül hibátlanul teljesített, bónuszvívásban nem szerzett plusz pontot, a 200 méteres úszásban pedig 2:05.83 perccel a 15. időt érte el. A lövészetekkel megszakított 5x600 méteres futást kilencedikként kezdte meg, és nagy versenyben a tizedik helyen ért célba.

A világbajnoki címvédő Bőhm Csabának nem sikerült a körvívás, 13 győzelmet aratott, miközben 22 ellenfelétől vereséget szenvedett. Ez után már az is szép teljesítmény volt tőle, hogy döntőbe jutott, a finálét viszont csak a 18. helyről kezdhette meg. A lovaglásban két akadályt vert le, a bónuszvívásban ő sem szerzett pontot, úszásban 1:58.94-gyel a harmadik leggyorsabb volt. A kombinált számnak a 17. helyről vágott neki és négy pozíciót tudott javítani.

Fotók: MTI


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.