Sport

A Pick Szeged vezetőedzője egy modernebb csapatot látna a pályán

A Pick Szeged vezetőedzője egy modernebb csapatot látna a pályán

A svéd szakembernek nagyon tetszik Szeged és várja már a közös élményeket a szurkolókkal

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. augusztus 21., szerda
A Pick Szeged vezetőedzője egy modernebb csapatot látna a pályán

Egy hivatalos sajtótájékoztató keretén belül mutatkozott be az OTP Bank - Pick Szeged új vezetőedzője, Michael Apelgren, aki elmondta a szezonra és hosszú távra vonatkozó célkitűzéseit is.

Fotó: OTP Bank - Pick Szeged

 

A felkészülésről

Az edzések és a felkészülés kapcsán elsőként azt emelte ki a svéd szakember, hogy az olimpia miatt nem ott tartanak a dolgok, ahol szeretnék, de kiemelte, hogy nagyon elégedett a csapattal és annak hozzáállásával. Hozzátette:

a srácok, amit munkát az első naptól elvégeztek, az nagyon ígéretes.

A hétvégén Németországba utazik a Pick Szeged egy nemzetközi felkészülési tornára, ezzeé kapcsolatban is elmondta várakozásait a Michael Apelgren.

Remélem ezt megmutatja, hogy hogyan is állunk az építkezésben. Annak ellenére, hogy nem hivatalos meccsekről beszélünk, mi még szeretnénk ezeket megnyerni. Az egyértelmű cél azonban természetesen, hogy tovább fejlődjünk még a szezon előtt. 

 

Pozitív élmények Szegeddel kapcsolatban

Természetesen megkérdezték Apelgrent, hogyan is teszik neki és családjának Szeged városa. A válasza nagyon pozitív volt. Elsőként azt emelte ki, hogy sokkal melegebb van itt, mint Svédországban, szóval ez új számára.

Nagyon gyönyörű a városközpont, és nagyon tetszik az otthonom, ahol élhetek.

A családja kapcsán elmondta, hogy nagyon tetszett nekik Szeged, nagyon pozitívak voltak mindennel kapcsolatban, amit itt láthattak. Ez alatt azt is értette a tréner, hogy a klub körül minden professzionális, az aréna csodás, a gyerekek izgatottak.

Nagyon boldogak voltak, hogy itt lehettek, és nem tudni, még az is lehet, hogy ideköltöznek.

Fotó: OTP Bank - Pick Szeged

 

Hogyan fest majd az "új" Pick Szeged?

Egy nagy fújtatás után azt mondta Apelgren, hogy ez "egy nagy kérdés".

Számomra az első és a legfontosabb, hogy próbáljunk az apró dolgokban fejlődni. Nem fogom azt mondani, hogy ilyen vagy olyan lesz. Egy dologban mindenképpen hiszek, hogyha az ember változtat az apró dolgokon, akkor a végén egy nagy változást kap. Szóval ez lesz a tervünk.

Arra is választ kaptunk, hogy mennyiben lesz más a játékstílusa a csapatnak.

Kicsit más lesz, de remélem nem túl sok mindenben, mert túl bonyolult lenne túl sok nagy változtatást eszközölni. Remélem, hogy sikerül a csapatot modernebbre formálni. A mai kézilabda nagyon gyors, és nekünk ehhez alkalmazkodnunk kell.

 

Az új játékosokról

Szám szerint hat új igazolást tudhat az idei keretében az OTP Bank - Pick Szeged, ami sok munkával jár abból a szempontból, hogy ezeket a játékosokat be kell szoktatni a klubhoz, a keretbe. A svéd vezetőedző elárulta, hogy ez a folyamat hogyan is halad.

Nem úgy mint szeretném, de reméljük hogy az új játékosok képesek új dolgokat hozni, illetve hogy a már régebb óta itt lévők megtudják mutatni, hogy mit is jelent a klubnál lenni.

 

Üzenet a szegedi szurkolóknak

Nagyon várom már, hogy találkozzunk. Nagyon sokat láttam már a klubból, ami egyértelműen hiányzott idáig, azok a szurkolók. 

A vezetőedző elmondta, hogy nagyon sok Pick Szeged szimpatizáns a különböző közösségi platformokon is írt neki.

Nagyon tetszik az atmoszféra, láttam is már milyen, játszottam is ellene. Nagyon várom már a közös élményeket.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.