Élő - Sport

Telegdy-Kapás Boglárka, Kós Hubert és Telegdy Ádám is továbbjutott úszásával

Telegdy-Kapás Boglárka, Kós Hubert és Telegdy Ádám is továbbjutott úszásával

Aranyos nap lehet a szerda

Kibédi Péter
4 órája
Telegdy-Kapás Boglárka, Kós Hubert és Telegdy Ádám is továbbjutott úszásával

Minden egy helyen az olimpia hatodik versenynapjáról.

 

2 perce
Éremért vív délután kardcsapatunk

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémes Csanád összeállítású magyar kardcsapat legyőzte az 65-38-ra olasz válogatottat és elődöntőbe jutott a kardcsapatok olompiai versenyszámában. Az elődöntőbe az egy tussal az amerikaiakt verő Irán lesz az ellenfél.

 

 

1 órája
Lehmann 11., Bicsák 16. férfi triatlonban

Lehmann Csongor a 11., Bicsák Bence pedig a 16. helyen végzett a férfi triatlonosok párizsi olimpiai versenyében.
 

A Szajna vízminősége miatt keddről szerdára halasztott futamon a két magyar a 1,5 kilométeres úszás után a középmezőnyben jött ki a vízből. A 40 kilométeres kerékpározás során összeért a mezőny bő első fele, benne a két magyarral.

A 10 kilométeres futás elején Lehmann második volt, de visszacsúszott, Bicsák pedig a nagy csoport végéről előrébb lépett. Lehmann az úszás során sárga lapot kapott pályatévesztés miatt, ami miatt ki kellett állnia 15 másodpercre, ezt a futás során tette meg.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

 

2 órája
Kapás Boglárka is sikeresen vette előfutamát

A betegségből visszatérő magyar úszó a 200 méter pillangón volt érdekelt.

 

Az ötödik, egyben utolsó olimpiáján szereplő Telegdy-Kapás Boglárka, a szám 2019-es világbajnoka a második, bombaerős előfutamban szerepelt. A 31 éves úszó 2:09.28 perces idővel csapott célba, amellyel összesítésben tizedikként lépett tovább.

A szám középdöntőjét 20.45-kor rendezik.

Fotó: MTI/EPA/Mast Irham

 

2 órája
Kós Hubert és Telegdy Ádám is továbjutott

A két magyar a 200 méter hát előfutamában szerepelt sikeresen.

 

Kós Hubert nagy hajrával a harmadik, Telegdy Ádám a hatodik helyen csapott célba. Előbbi 1:57:01-es idejével a negyedik legjobbként kvalifikált, utóbbi pedig az utolsó továbbjutást érő, 16 pozíciót csípte meg 1:57:98-al.

Fotó: MTI/AP/David J. Phillip

 

3 órája
Mindkét magyar messze volt az összetett puska döntőjétől

A légpuska után a férfi 50 méteres összetett szám döntőjében sem lesz magyar versenyző, miután Péni István a 21., Pekler Zalán pedig a 32. helyen végzett a szerdai alapversenyben a párizsi olimpia sportlövőversenyeinek otthont adó Chateauroux-ban.

 

A 10 méteren 18. Péni a 3x20 lövést 587, míg a légben 17. Pekler 582 körrel zárta, így mindketten messze voltak a nyolcas döntőtől, melyhez legalább 590 körrel lett volna szükség. Ezzel mindkettejük számára véget ért az olimpia.

A magyarok közül még Mészáros Eszter csütörtökön lesz érdekelt a női puskások összetett számában, míg Major Veronika és Fábián Sára Ráhel pénteken a sportpisztoly alapversenyében szerepel.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

 

3 órája
Az asztaliteniszező Póta Georgina búcsúzott

Póta Georgina a második fordulóban, a legjobb 32 között búcsúzott női egyesben a párizsi olimpia asztalitenisz-tornáján.
 

A 39 éves, kétszeres Európa-bajnok magyar játékos szerdán a negyedik helyen kiemelt dél-koreai Sin Jubinnel találkozott, akitől öt játszmában kapott ki.

A 4-es asztalnál a Budaörs pingpongosa az első négy pontot gyakorlatilag odaajándékozta riválisának, ezután azonban zsinórban háromszor az övé volt a poén. A labdameneteket a dél-koreai próbálta meg irányítani, de sok hibával játszott, így 6-6-nál döntetlen lett az állás, 8-7-nél pedig először került előnybe Póta. A magyar játékos 10-9-nél szettlabdához jutott, ellenfele pedig hosszút ütött, így Póta szerezte meg a vezetést.

A második felvonást nagyon rövid labdamenetek jellemezték, Póta nem igazán találta riválisa szervájának ellenszerét, Sin így 10-7-nél szettlabdákhoz jutott, a másodikat pedig a magyar hosszú ütésének nyomán értékesítette, kiegyenlítve ezzel a párharcot.

A harmadik játszmában a dél-koreai mintha megtalálta volna a játékát, a védekezés és a támadás is "jobban állt neki", így mindössze hat perc alatt behúzta a szettet.    

A negyedik felvonás elején Sin két parádés egyenes tenyeressel lepte meg Pótát (3-0), Pink Márk szövetségi kapitány időt is kért, de így is csak 6-0-nál jött az első magyar pont, amiből már több nem is született ebben a játszmában.

Hasonlóképpen alakult az ötödik szett is, Póta könnyű pontokat adott riválisának, aki mellé még a szerencse is odaállt, necces ütése után már 5-0-t mutatott az eredményjelző. Innen szinte mindent bevállalt Póta, és fel is zárkózott 6-5-re, riválisa azonban 10-8-nál meccslabdákhoz jutott. Az elsőt Póta hárította, a dél-koreai kapitány időt kért, ezután pedig a magyar hosszú ütésével ért véget a találkozó.

Eredmény:

női egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Sin Jubin (dél-koreai, 4.)-Póta Georgina (39.) 4:1 (-9, 9, 4, 1, 9)

Fotó: Illyés Tibor

 

3 órája
A cselgáncsozó Tóth Krisztián búcsúzott az olimpiától

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián első mérkőzésén kikapott és kiesett a párizsi ötkarikás játékok cselgáncstornáján.
 

A magyar klasszis (aki bronzérmet nyert a tokiói játékokon) a 32 között a román Alex Crettel találkozott.

A rivális kezdett jobban, kétszer is földharcra kényszertette Tóthot, akit egy perc után meg is intettek. A magyar dzsúdós egy remek válldobást indított, de nem tudta továbbvinni az akciót, viszont Cret is megkapta a figyelmeztetést.

Az alapidő lejárta előtt megint Tóthot intették, majd jöhetett az aranypontig tartó ráadás. A hosszabbításban a román cselgáncsozó volt aktívabb, ami szűk másfél perc elteltével újabb figyelmeztetést ért a magyar versenyző számára, és a harmadik intés már a leléptetését jelentette.

A hétfős magyar küldöttség talán legnagyobb éremesélyese így helyezetlenül zárt a francia fővárosban.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

 

3 órája
A cselgáncsozó Gercsák Szabina kiesett

A 70 kilogrammos Gercsák Szabina kikapott első mérkőzésén, így kiesett a párizsi olimpia cselgáncstornáján.
 

28 éves magyar sportoló első olimpiai mérkőzésére készült, és a 32 között a kétszeres kontinensbajnok ausztrál Aoife Coughlan várt rá, akitől mindkét eddigi találkozójukon kikapott.

A harmadik összecsapáson az Eb-bronzérmes magyar nem találta a fogást riválisán, és két perc elteltével már két intésnél tartott. Így jutottak el a hosszabbításig, amelyből 13 másodperc telt el, amikor Coughlan egy hátsó gánccsal földre vitte Gercsákot, és nyert.

Fotó: Kovács Tamás

 

3 órája
Drámai vereség Norvégia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott az utolsó másodpercekben kapott ki 26-25-re Norvégiától az olimpiai csoportkör harmadik fordulójában.

Részletek:

 

Fotó: Illyés Tibor

 

4 órája
Az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz a C döntőben

A magyar evezős a második helyen ért célba futamában, így szombaton a 13-18. helyért folytatja a versenyt a férfi egypárevezősöknél a párizsi olimpián.
 

Az ötkarikás játékok egyetlen magyar evezőse a szerdai C/D elődöntő első futamában kapott helyet, melyben a harmadik pályájáról rajtolt indiai és brazil ellenfele közül, mellettük hongkongi, algériai és egyiptomi versenyző volt a futam résztvevője.

Pétervári-Molnár Bendegúz jól kapta el a rajtot, majd a táv feléhez közeledve már második volt, és az utolsó 500 méteren meg is tartotta ezt a pozíciót. 6:56.92 perces idővel lett második, ezzel eldőlt, hogy szombaton a C döntőben fejezi be a szereplést, ahol legjobb esetben a 13. helyet szerezheti meg a francia fővárosban.  

Pétervári-Molnár korábban az előfutamából harmadik helyen jutott negyeddöntőbe, ott azonban nem tudta tartani az iramot a versenyszám legnagyobb esélyeseivel és végül negyedikként ért célba, ezzel lecsúszott az A/B elődöntőről, vagyis a legjobb 12 helyről.

Fotó: MTI/AP/Ebrahim Noruzi

 

4 órája
Kuttor-Bragmayer Zsanett a 26. triatlonban

A magyar sportoló a 26. helyen végzett a női triatlonosok reggeli versenyében.

 

A III. Sándor hídról indult és ott is zárult, 1,5 kilométer úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló rövidtávú versenyen a tokiói játékokon 12. magyar sportoló kiválóan úszott, a hetedik helyen szállt ki a Szajnából, majd a kerékpározás alatt végig a kilencfős élbolyban tekert, a futás során azonban gyorsan leszakadt a legjobbaktól és végül a 26. helyen ért célba.

A versenyt a franciák világranglista-vezetője, Cassandre Beaugrand nyerte a svájci Julie Derron és a brit Beth Potter előtt.

A nők után a férfiak versenye 10.45-kor kezdődik, a mezőnyben ott lesz Lehmann Csongor és Bicsák Bence.

Fotó: Czeglédi Zsolt

 

4 órája
A mérések szerint tisztább a Szajna, indulhat a triatlon

Már versenyeznek a női triatlonozók a Szajnán, a mezőnyben Kuttor-Bragmayer Zsanett is ott van. A minták alapján a Szajna, ahova Párizs szennyvize is ömlik, már sokkal tisztább, mint tegnap volt.

BRAGMAYER Zsanett
Fotó: Czeglédi Zsolt. Párizs 2024 - Triatlon

 

4 órája
A magyarok mai programja

ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)
10.00: női egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért), Póta Georgina-Sin Jubin (dél-koreai, 4.)
15.00/20.00: női egyes, nyolcaddöntő (Póta Georgina?)

CSELGÁNCS (Mars-mező Aréna)
10.00: női 70 kg (Gercsák Szabina) és férfi 90 kg (Tóth Krisztián) - mérkőzések a negyeddöntőig
16.00: NŐI 70 KG ÉS FÉRFI 90 KG - vigaszág, elődöntők, BRONZMÉRKŐZÉSEK, DÖNTŐ

EVEZÉS (Vaires-sur-Marne-i evezős pálya)
 9.54: középfutam a C/D döntőbe jutásért - férfi egypár (Pétervári-Molnár Bendegúz)

KÉZILABDA (Dél-párizsi 6-os Aréna)
férfi csoportkör, 3. forduló, B csoport:
 9.00: MAGYARORSZÁG-Norvégia

SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér)
 9.00: férfi puska, összetett, alapverseny (Pekler Zalán, Péni István)
 
TORNA (Bercy Aréna)
17.30: FÉRFI EGYÉNI ÖSSZETETT, DÖNTŐ (Mészáros Krisztofer)

TRIATLON (III. Sándor híd)
 8.00: NŐI VERSENY (Kuttor-Bragmayer Zsanett)
10.45: FÉRFI VERSENY (Lehmann Csongor, Bicsák Bence)

ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna)
11.00: előfutamok - férfi 200 m hát (Kós Hubert, Telegdy Ádám), női 200 m pillangó (Kapás Boglárka)
20.30: elődöntők, döntők - FÉRFI 200 M PILLANGÓ (Milák Kristóf - 20.37), női 200 m pillangó (ed, Kapás Boglárka?), NŐI 1500 M GYORS, férfi 200 m hát (ed, Kós Hubert?, Telegdy Ádám?), FÉRFI 100 M GYORS (Németh Nándor - 22.39)

VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais)
13.30: férfi kard csapat, negyeddöntő (Magyarország-Olaszország)
15.00: mérkőzések az 5-8. helyért
15.50: elődöntő
16.40: mérkőzés a 7. és az 5. helyért
19.30: a 3. helyért
20.30: DÖNTŐ
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.