Sport

Hat arany, két ezüst és egy bronz - ez volt a szombati mérleg Szegeden

Hat arany, két ezüst és egy bronz - ez volt a szombati mérleg Szegeden

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. június 16., vasárnap
Hat arany, két ezüst és egy bronz - ez volt a szombati mérleg Szegeden

Egy újabb eredményes versenynapot tudhatott maga mögött a magyar válogatott a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon. A vasárnapi zárónap előtt nyolc arany, öt ezüst és két bronz a mérleg.

Fotó: Kovács Tamás

 

A versenynap első magyar érdekeltségű döntőiben két aranyérem született. Csipes Tamara K-1 500 méteren, a Nádas Bence, Tótka Sándor duó K-2 500 méteren lett első.

 

A délelőtt további részében újabb két arany, és mellette egy ezüstéremnek örülhetett a magyar közönség. Suba Róbert ezüstérmet szerzett a KL1-es kategóriában csapott másodikként célba. A már olimpiai induló Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó a kenu kettesek között szerzett aranyérmet.

A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra kvartett pedig a kajak négyesek versenyében lett első, egyformán 500 méteren.

 

 

A délután folyamán sem lassítottak a magyarok, tovább termelték az érmeket. Két hazai arany, egy ezüst és egy bronzérem született.

Pupp Noémi és Fojt Sára délelőtt aranyérmes lett az 500-as négyessel, ezúttal pedig K-2 1000 méteren utasították maguk mögé a mezőnyt. A világ- és Európa-bajnok Kiss Blanka, Lucz Anna páros is első lett futamában, K-2 200 méteren.

Az Opavszky Márk, Kollek Bálint, Hidvégi Hunor, Szántói-Szabó Tamás összeállítású férfi kajak négyes egy ezüsttel örvendeztette meg a szegedi közönséget.

 

 

Gyönyörű felvételeken a tegnapi nap:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.