Sport

Két arany, egy ezüst és egy bronz a délutáni magyar mérleg Szegeden

Két arany, egy ezüst és egy bronz a délutáni magyar mérleg Szegeden

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. június 15., szombat
Két arany, egy ezüst és egy bronz a délutáni magyar mérleg Szegeden

A szombat délutáni döntőkben két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet gyűjtöttek a házigazda magyarok a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.

Fotó: Kovács Tamás

 

A délutáni programban hét olyan szám döntője kapott helyet, amely nem szerepel az olimpiai programban, a finálék közül ötben volt magyar hajó. Pupp Noémi és Fojt Sára délelőtt aranyérmes lett az 500-as négyessel, ezúttal pedig K-2 1000 méteren utasították maguk mögé a mezőnyt. Nem kezdtek túl erősen, de 300 méternél már az élen álltak. Az előnyük sokáig nem volt tetemes, a hajrában azonban kiderült, hogy nagyon taktikusan osztották be az erejüket, mert az utolsó kétszázon faképnél hagyták riválisaikat és magabiztos győzelmet arattak.

Fotó: Kovács Tamás

 

A világ- és Európa-bajnok Kiss Blanka, Lucz Anna páros lemásolta Lucz pénteki, egyesbeli teljesítményét 200 méteren, ugyanis a K-2 200 méter versenyében parádés rajt után jelentős előnyre tett szert. A magyar kettős a táv második felében is óriási tempót diktált, s bár a szlovének a végén szorongatták, sikerült megtartania előnyét. 

Pupp, Fojt és Lucz is második aranyérmét gyűjtötte be a kontinensviadalon.  

Fotó: Kovács Tamás

 

Kezdésként az Opavszky Márk, Kollek Bálint, Hidvégi Hunor, Szántói-Szabó Tamás összeállítású férfi kajak négyes visszafogottan kezdett 1000 méteren, de aztán felzárkózott az élen haladó fehéroroszokra és spanyolokra. A végén látszott, hogy a fehéroroszokat nem lehet megfogni, de a spanyolokat a hajrában sikerült megelőzni, így Opavszkyék egy remek ezüstéremmel örvendeztették meg a közönséget. A vezérevezős egy nappal korábban, Kurucz Leventével 200 párosban is dobogóra állhatott, harmadik lett.

Fotó: Kovács Tamás

 

A kenus Kiss Ágnes és Nagy Bianka délelőtt, az 500 méteres olimpiai számban győzni tudott, Nagy akkor azt mondta, hogy mindegy, mi lesz délután 200 méteren. A legrövidebb táv döntőjében hat hajó szállt vízre, s magyarok pedig bizonyították, hogy azért nem vették félvállról ezt a döntőt sem, remekül lapátolva végül a harmadik helyen értek célba.

Fotó: Kovács Tamás

 

Szombaton összesen hat első, továbbá két második és egy harmadik helyet gyűjtött a magyar válogatott, amely a vasárnapi zárónap előtt nyolc arannyal, öt ezüsttel és két bronzzal áll.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.