Sport

Az ország legjobb csapatával is felvette a versenyt a Szegedi VE

Az ország legjobb csapatával is felvette a versenyt a Szegedi VE

A bravúr elmaradt, de az őszi eredményhez képest nagyon előrelépés volt megfigyelhető

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. március 2., szombat
Az ország legjobb csapatával is felvette a versenyt a Szegedi VE

Az ország egyik, ha nem a legjobb csapata, a Ferencváros ellen, a Tiszavirág Sportuszodában kezdte felsőházas küzdelmeit a Szegedi Vízilabda Egylet. A fővárosiak veretlenül, hibátlan mérleggel nyerték meg az őszi alapszakaszt. A SZVE a nyolcadik helyről kvalifikálta magát a rájátszásba.

Fotó: Zue.hu Szegedi VE

 

Az FTC otthonában 19-10-re kapott ki a Szegedi VE.

A találkozót megelőzően Kiss Csaba, a szegediek vezetőedzője a következőképpen fogalmazott:

Nagyon megterhelő lesz, hiszen úgy jutottunk be a felsőházi rájátszásba, hogy a nyolcadik helyen vagyunk. Úgy gondolom minden csapat úgy készül, hogy a Szeged ellen kötelező megszerezni a három pontot. Mi viszont nem szeretnénk azt, hogy mi legyünk a felsőháznak a pofozógépe. Nagyon csalódott lennék, ha nem szereznénk a felsőházban pontot, pontokat.

A tréner hangsúlyozta, hogy minden találkozóba úgy kell belemenni, hogy bármi megtörténhet, tudják hogy nem ők az esélyesek, de minden meccs 0-0-ról indul.

 

Fotó: Eliza Solya

 

Egyáltalán nem hasonlított az őszi mérkőzéshez a mostani: sokkal kevesebb gól esett, ami a fő pozitívum volt, teljesült Kiss Csaba elvárása, csapata sokkal kevesebb gólt kapott az első negyedben. 1-1 találat született mindkét oldalt az első nyolc perc alatt.

A második játékrészben sokkal jobban tudott érvényesülni a Ferencváros erőfölénye, a fővárosiak két góllal el tudtak lépni a Szegedi VE-től, úgy hogy négyszer találtak be a két szegedi góllal szemben, 2-4 (3-5).

Félidőben: Zue.hu Szegedi VE - Ferencvárosi TC 3-5.

Fotó: Zue.hu Szegedi VE

 

Edzőtáborból érkezett az FTC, érződött az enerváltság, illetve az is, hogy a jövő héten az Olympiacos ellen ugranak medencébe a zöld-fehérek.

A második félidő elején sokáig nem született gól: egészen négy percig gól nélkül álltak felek. Utána azonban bő fél percen belül kétszer gyorsan volt eredményes a Fradi , amely nagyon nehéz helyzetbe sodorta a Szegedet az utolsó negyed előtt. A magyar válogatott oszlopos tagja, Jansik Szilárd hat gólnál járt már a játékrész végére. Tökéletes játékrészt zártak a fővárosiak, hálójuk érintetlen maradt a nyolc perc alatt (3-9).

A vendégek ott folytatták, ahol abbahagyták a kisszünet előtt: gyors FTC góllal indult az utolsó negyed, amire Kürti Dominik válaszolt hazai oldalról, utána Nagy Márton is bevette a Ferencváros kapuját. A korai bekapott gól után a következő perceken is jól tartotta magát a szegedi védelem. Sánta Dániel harmadik góljával még közelebb férkőzött az SZVE, kevesebb mint három perccel a vége előtt. Vigvári Vendel tett róla, hogy túlzottan azért ne fogyjon el az FTC előnye (6-11). Bóbis Botond és Nagy Márton kozmetikázta még az eredményt, a végén három maradt közte.

Végeredmény: Zue.hu Szegedi VE - Ferencvárosi TC 8-11.

A találkozón debütált az SZVE-ben Hídvégi Máté, méghozzá 15 és fél évesen.

E.ON OB I. Felsőház, 1. forduló, Szeged, Tiszavirág Sportuszoda
Zue.hu Szegedi VE - Ferencvárosi TC 8-11 (1-1, 2-4, 0-4, 5-2)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.